Logo Pic
venember83 2025. április 13.

Yıldız: „Továbbra is a legjobbunkat kell nyújtanunk”

yildiz_kenan_ertekel_serie_a_meccs_utan.jpgA Juventus kötelező győzelmet aratott a Lecce ellen, s a mérkőzés után Kenan Yıldız és Manuel Locatelli állt mikrofonok elé.

„Örülünk a győzelemnek, nehéz volt a végén, amikor megszorongattak minket, de elégedettek vagyunk.” - mondta a Juventus tízese a Sky Sport Italiának.

„Fontos, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájába, ez kötelező, úgyhogy folytatnunk kell a munkát, és a legjobbunkat kell nyújtanunk, mint mindig.

Örülök Dušan miatt is, mert nagyszerű meccset játszott. Nem egyszerű egyérintőzni így, de szép labdát adott, és sikerült a sarokba juttatnom azt.”

A Juventus idei csapatkapitánya a változásról is beszélt, amit Igor Tudor kinevezése okozott.

„Az energia megváltozott, sok pozitív energiával közelítünk a mérkőzésekhez, és ezt kell folytatnunk. Korábban megvoltak a lehetőségeink, hogy lezárjuk a meccset, és kaptunk egy elkerülhető gólt, de jó úton haladunk.” - mondta Manuel Locatelli a Sky Sport Italiának.

„Inkább fizikai problémának láttam a mérkőzés végét, mint bármi másnak, mivel a vége felé elvesztettük az élességet, és elkerülhető hibákat követtünk el. Ennek ellenére megszereztük a három alapvető pontot.

A negyedik hely? Ez a célunk, mindent meg kell tennünk ennek elérése érdekében, és minden hátralévő mérkőzésünket meg kell nyernünk.”

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
A Lecce elleni mérkőzés
venember83 • 7 nap
A Juventus már a klub-vb-re készül az átigazolásokkal
venember83 • 2 nap
A világ legnagyobb városa
Nanga Parbat • 4 nap
Yıldız és Chiellini kiemelt szerepéről és nyári változásokról ír a sajtó
venember83 • 3 nap
Nagy húsvéti füstölt tarja teszt
Linda Morvai • 13 nap
Cikkek a címlapról
Vigyázzunk húsvétkor – nem csak a húsvéti nyuszi ajándékai bújhatnak meg a fűben
A húsvéti ünnepek közeledtével egyre többen szerveznek izgalmas tojáskereső játékokat a kertben vagy a közeli parkban. A gyerekek boldogan kutatnak a fűben elrejtett csokinyuszik, színes tojások után – és ezzel sajnos gyakran a kullancsok élőhelyén is mozognak. Ezek az apró élősködők alig…
Római villamos- és hévkalandok 1.
Kis olasz hévtörténelem... Olaszországban a XX. század elején, sőt talán a 19.sz. végétől igen elterjedtek voltak a nagyvárosok környékén a városi villamoshálózatokhoz szervesen csatlakozó, vagy azt kiegészítő tranvia interurbana - városközi villamos - hálózatok. Üzemük jellemzői valahol a vasút és…
>