Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A hegedűművész papa és templomi orgonista mama gyermekeként született Darby Lloyd Rains a 70-es évek egyik legjelentősebb pornósztárjának számít, aki akkoriban volt a csúcson (többféle értelemben), amikor a hardcore műfaj művelői a lepedőakrobatika mellett a színészethez is érettek – akár még jobban is, mint egyes világhírű mozicsillagok. Darby eleinte mainstream karrierről álmodozott, és rendszeresen járt a hollywoodi megafilmek castingjaira, gyakran az élettársával, Joe Negronival együtt, aki az 50-es évek körülrajongott énekegyüttese, a Frankie Lymon & The Teenagers (listavezető slágerük az 1956-os Why Do Fools Fall In Love?) tagjaként híresült el, a tinibálványi státusza elvesztése után viszont a színészettel próbálkozott. Joe 1971-ben az Al Pacino főszereplésével készült Pánik a Tű Parkban révén jutott aprócska, a stáblistára ki sem írt szerephez, Darby pedig William Friedkin mesterművében, a később öt Oscar-díjjal (köztük a legjobb rendezőnek járóval) jutalmazott Francia kapcsolatban mutathatta meg, mire képes… dominaként.
Darby Lloyd Rains a Miss Aggie emlékei (Memories Within Miss Aggie, 1974) című pornófilmben
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Mivel kezdő színészként hamar felkopott volna az álla, Darby először pincérnőként kereste meg az albérletre valót, majd rájött, hogy sokkal jobban meg lehet élni abból, ha mazochista üzletembereket korbácsol talpig bőrszerkóba öltözötten, amit egyébként inkább nevetségesnek talált, mint izgatónak. Egy csaknem 20 évvel ezelőtt adott interjújában a művésznő azt nyilatkozta, hogy Friedkin emberei közül valaki meglátta az egyik szexmagazinban közzétett dominahirdetését, és ez alapján hívták be a Francia kapcsolat castingjára:
Teljes menetfelszerelésben jelentem meg a helyszínen, még egy vadonatúj kilencágú korbácsot is vásároltam, hogy a lehető legjobb benyomást keltsem. William Friedkin és a producere, Phil D’Antoni fogadott, és rögtön éreztem, hogy nyert ügyem van, mert a többi várakozó lány úgy nézett ki hozzám képest, mint aki babazsúrra érkezett. Természetesen mindkét pali tátott szájjal bámult engem, alig bírtak kérdéseket feltenni. Végül oldódott a zavaruk, elkezdtek faggatni a klientúrámról, aztán szövegpróbát tartottunk. Nem rejtettem véka alá, hogy mit gondolok az elém rakott szövegről: borzalmasan hiteltelen volt. A jelenetben a domina az ügyfelével diskurál, aki nem más, mint a francia bérgyilkos. A pasas olyanokat mond, hogy „édesem” meg „drágám”, és egyetlen csúnya szó sem hangzik el. Rögtön jeleztem Friedkinnek, hogy ennek semmi köze a valósághoz: a dominát a kuncsaftja csakis „úrnőm”-nek szólíthatja, az úrnő pedig minimum alantas férgeknek és haszontalan gennyládának titulálja az illetőt. Friedkin kijelentette, hogy enyém a szerep, és nyugodtan átírhatom a szöveget.
William Friedkin, a Francia kapcsolat rendezője
Darby Lloyd Rains A 9-es számú angyal (Angel Number 9, 1974) című pornófilmben
William Friedkin, Gene Hackman és Roy Scheider a Francia kapcsolat forgatásán
William Friedkinen olyannyira úrrá lett a hitelességre törekvés, hogy Darby jelenetét a színésznő és Joe Negroni New York-i lakásában forgatta, ám adódott egy aprócska probléma:
Friedkin eltitkolta a bérgyilkost játszó színész elől, hogy nem hagyományos szexjelenetre kerül sor, hanem szadomazó együttlétre, azaz a fickó nem kapta meg a szövegkönyv vonatkozó oldalait. A pasas nem repesett az örömtől, amikor a helyszínre érve szembesült a tényállással, de mivel a gázsi mindennél fontosabb, nem tiltakozott sokáig, és végül tényleg megtáncoltattam a hátán a kilencágú korbácsot, hiszen fő a hitelesség.
És hogy mi történt a közös munka utáni hónapokban?
Friedkin a forgatást követően egy időre a kliensem lett. Sosem feküdtünk le egymással, de ettől eltekintve szinte mindent megtettem vele, amit egy úrnő szokott a nyomorult szolgájával. Amikor bemutatták a filmet, és elmentem megnézni, hatalmasat csalódtam: a jelenetem hiányzott belőle. Néhány héttel később összefutottam Friedkinnel az utcán, és megkérdeztem tőle, mi történt az alakításommal. Hebegett-habogott, hogy ki kellett vágnia, mert a fejesek túl durvának tartották. Bele sem merek gondolni, mekkorát lendíthetett volna a karrieremen, ha benne hagyhatja. Már pornóztam, amikor ismét találkoztunk, és elmeséltem neki, hogy Joe-val forgatókönyvet írtunk a szexuális életemről. Azonnal elkérte, aztán lelkendezve felhívott, hogy ebből mindenképp filmet kell csinálnia. Persze semmi sem lett az egészből, Az ördögűzőt készítette el a rólam szóló film helyett.
A Francia kapcsolat kivágott jelenetei erre a linkre klikkelve tekinthetők meg, Darby Lloyd Rainsé 2:23-nál kezdődik.
Darby Lloyd Rains a Radley Metzger (A szőke ciklon, aki talán nem is létezik) rendezte pornóklasszikus, Az idegen meztelenül érkezett (Naked Came The Stranger, 1975) főszereplőjeként