Egy párhuzamos univerzumban idén már túl lennénk egy alaszkai hajóúton, és készülnénk a következő nagy felfedezésre (talán Mainbe, Stephen King otthonához, vagy akár a nyugati partvidékre). Ehelyett figyeltük az egyre növekvő számokat hónapok óta, és lefagyva számolgattuk a szobák sarkait. Eddig... mert most útrakeltünk! Irány Shenandoah Völgye, Amerika kertje - MandaMom bejegyzése.

Mivel Virginia egyik legfelkapottabb üdülővárosa ideiglenes otthonunk, ezért a nyár közeledtével a kockázat is házhoz jött. Ahogy megérkezett a jó idő, a turisták elözönlötték az óceánpartot, úgy ugrott meg a statisztika (jelenleg a mi államunkban stabilan napi (!) 1000 (!!!) új megbetegedést regisztrálnak). 

Szóval szabadság idején maradni a városban, és le-, lejárni a partra talán még kockázatosabb, mint felpakolni a cókmókunkat, és elutazni a hegyekbe. Merthogy most inkább ezt választottuk. 

Virginia keleti részén húzódik Shenandoah völgye, az Appalache hegység vonulata. Gyönyörű völgye, számos - számunkra eddig csak az amerikai filmekből ismerős - kisvárost, farmokat rejt. A levegő kristálytiszta, és sehol sincs tömeg. 

A völgy - és benne az egyik város - a rajta keresztül haladó Shenandoah folyóról kapta egy nevét, amelyet egy egykori indián törzsfőnök lányáról neveztek el. Magyarul a jelentése: Csillaglány. 

A völgyet Amerika kertjének is nevezik, mert a páratlan szépségű és gazdag termőföldekkel, erdőkkel, folyókkal megáldott terület mindig is bőséggel gondoskodott a lakóiról. Sajnos az Észak és Dél között zajló Amerikai polgárháború óriási pusztitást végzett errefelé: a harcok során szinte teljesen felégették, elpusztitották, a tájat, ezért például nagyon kevés ősfa maradt fenn - ellentétben a déli katonák sírjaival, melyekből szép számmal találni a helyi temetőkben. 

Bár a völgyet felégették, és talán úgy tűnt, nem éli túl az háború pusztitását, a terület néhány évtized után - köszönhetően az itt élők munkájának, és a természet öngyógyító képességének, hamarosan ismét elérte a ma ismert lélegzetelállitó formáját. 

Ezúttal Airbnb-n kerestünk szállást, nem akartunk szállodába menni. Inkább egy apró, erdő széli kis vendégházat béreltünk ki. 

Távol a város zajától, felfedeztük a völgy és a Shenandoah nemzeti park szépségeit, amely normális esetben a világ minden tájáról vonzza a pihenni vágyókat és a természet szerelmeseit, idén azonban még a legnagyobb látványosságnak számitó több mint 4 millió éves cseppkőbarlang parkolójában is csak néhány autó árválkodott. A föld alatti csodavilágot egyébként alig 150 évvel ezelőtt fedezte fel három helybéli férfi véletlenül. Bár már korábban is járhatott ott ember, ugyanis a feltárása során egy indián lány csontvázát is felfedezték, amely kb. 500 évvel korábban kerülhetett oda. 

A másik látványosság az a föld alatti kívánság kút, mely minden évben kiszárad, és ekkor a fenntartók összeszedik belőle a látogatók által bedobált pénzt amit jótékonysági célokra ajánlanak fel. Az összegző tábla szerint az elmúlt ötven évben már több mint 1 millió dollárt szórtak az emberek a kívánság kútba. 

A cseppkőbarlangon kívül egy másik túristamágnesre is rátaláltuk: Hazárd megyére.  itt található az Egyesült Államok három Cooter's Múzeumból az egyik (a másik kettő Tennesse-ben), tökéletes másaként a Hazárd megye lordjaiból megismert helyszíneknek, autóknak. A belépés ingyenes, a fő bevételt a relikviavadászok és a szuvenireknek ellenállni nem tudó turisták jelentik. Nagy volt a csábítás, de végül egy hűtőmágnesnél meg tudtunk állni... 

Bár ottjártunkkor nem volt nagy tömeg, mégis  mind a cseppkőbarlangban, mind a múzeumben maszkot kellett viselni - mint minden zárt helyen Virginiában. 

Adódhat a kérdés, hogy viselkednek egymással az emberek, abban a helyzetben, amikor minden világhiradóban azt láthatjuk, hogy itt a legsúlyosabb a helyzet, az amerikaiak éppen "haldokolnak" (vagy a virustól, vagy az annak kövekezményeként tomboló válságban, zavargásokban). Bevallom, magam is tartottam tőle, hogy miután kidugjuk az orrunkat a csigaházunkból (ahonnan az elmúlt hónapokban csak akkor jöttünk elő, ha muszáj volt), hogy esetleg turistaként ferde szemmel tekintenek ránk az akcentusunk, a számukra teljesen idegen nyelv miatt - amivel egymás közt beszélünk. A járvány előtt is már a köszönésemről tudták, hogy messziről érkeztem, de amig addig kedélyesen érdeklődtek, honnan érkeztünk, miért, meddig, mi célból, addig most más érzés idegennek lenni... Legalábbis az ember így érzi, még akkor is ha nem éreztetik vele. Mert mi van, ha a helyiek úgy érzik "odahurcoljuk" nekik a bajt...

Ezt a kényelmetlen érzést söpörte el az első helybéli étterem élményünk. A nyaralásunk el napján beültünk egy steakhouse-ba, ahol tisztes távolságban elhelyezett asztalnál fogyasztották az ebédet a betérők. A hozzánk legközelebb lévőnél egyedül ebédelt egy férfi. Mikor végzett, elment. Egy szót sem váltottunk, mi egymással beszélgettünk (ötéves örökmozgónk felváltva szórakoztatta a szüleit, raboltunk egymás tányérjáról). Mikor fizetni szerettünk volna, kiderült, hogy a szomszéd asztalnál lévő férfi a mi ebédünket is kifizette... A mai napig nem tudjuk miért, a pincér csak mosolygott. És akármilyen furcsa, ez a megmagyarázhatatlan,és egyébként nagyon jóleső közjáték teljesen beleillik az elmúlt hónapok eseményébe. Vadidegenek néha teljesen ok nélkül igyekeznek örömet szerezni egymásnak. Az utcán krétarajzokat festenek az emberek, biztató üzenetekkel egymás járdáira. Aki tud most még inkább igyekszik jótékonykodni, segiteni. Mindenhonnan olyan pozitiv üzenetek érkeznek, hogy bár most nagyon nehéz, túl leszünk ezen is.

A szállásunk is tökéletesen el volt szeparálva, a háziak frissen sütött sütivel, és a kertjük gyümölcseivel vártak, de nemsokára már a kislányaink is együtt játszottak, sőt a harmadik este meg már mind együtt sütöttük a tábortűznél a pillecukrot (szalonna hiján), és sötétedésig meséltünk egymásnak a szülőföldünkről, a világról, vallásról, és anélkül váltottuk meg a világot, hogy egyetlen negatív gondolat - neadjisten politika - felmerült volna.

De térjünk vissza a helyi látványosságok felfedezéséhez. A másik kihagyhatatlan állomás az Egyesült Államok TOP10 Szafari Parkjában az előkelő harmadik helyet megszerző Virginia Szafari park. Nem csak szép, de járványügyi szempontból is tökéletesen biztonságos a park, hiszen a saját autónk kényelméből, a parkon  egy három mérföldes kiépített úton keresztülhajtva csodálhatjuk meg az állatokat. Sőt, mivel még meg is etethetjük őket (szigorúan csak az erre a célra árusitott állateledellel), ezért nem ritka, hogy akár több oldalról is váratlan vendégek kukucskálnak az utastérbe. 

Az 180 hektáron elterülő park több mint 1000 egzotikus állatnak ad otthon, ahol a szelidebb fajták csapatokban "támadják le" a látogatók autóit, hogy a belépéskor megvásárolt állateledelt az utastérbe hajolva fogyasszák el. Lámák, gazella, különböző fajtájú szarvasok, sőt még bölények is vártak türelemmel az út szélén, hogy az autósok kezében lévő kis vödrökből megkapják a napi csemegét. Oroszlánokat, ragadozókat, gepárdot, vagy egyéb veszélyesebb állatokat természetesen nem lehet kézből (illetve a kocsiból) etetni, őket biztonságos távolból lehet megnézni az park egyéb részében. 

Nem messze a parktól található a Natural Bridge, egy lélegzetelállitó természeti képződmény, amely  tulajdonképpen egy természet alkotta híd, ami a maga 66 méteres magasságából tekint le a arra a kis patakra, mely az amerikai telepesek megjelenése előtt indián törzsek szent helye volt. A sűrű erdőban indiánokat ugyan már nem láthatunk, de szarvasokkal, vagy éppen fekete medvével szembe találhatja magát a túrázó. Szerencsére a fekete medve jóval barátságosabb, mint európai barna rokona, de azért a helyiek azt tanácsolták, ha belefutnánk egybe, ne próbáljuk kézből etetni. Végül medvével nem, csak szarvassal találkoztunk, aki békésen kószált mellettünk az ösvényen. 

Nyilván mindenkinek mást jelent a pihenés és az utazás, de személy szerint úgy érzem, ez az egy hetes kiruccanás átmosta a lelkem.

Bevallom, Shenandoah völgye nem volt benne az első 5 vagy 10 helyben, amit fel szerettem volna fedezni Amerikában. A körülmények és a sors terelt minket erre - bár hozzá kell tennem, aki korábban eljutott ide az ismerőseink közül, az szintén elragadtatva beszélt róla. Nincsenek nagy, világhírű látványosságok, mégis, ebben a megtépázott 2020-as évben, alig néhány óra autóútra a lakóhelyünktől, a városokon túl, egy olyan időtlen világba csöppentünk, amit nagyon nagy hiba lett volna kihagyni. 

MandaMom

Shenandoah völgyében tett kalandozásunkról további képeket itt is találhattok (a blog facebook oldalán).