Tudtad, hogy a Guns n' Roses végigsöpört idén Amerikán?

2021. október 01. - MandaMom

Mindig is gyanús volt nekem Axl Rose, aki akármilyen mélyre csúszott, mindig visszakapaszkodott a csúcsra, vagy Slash, aki biztos vámpír, mert már 30 éve nem változik semmit. Járvány ide vagy oda, kamaszkorom kedvenc rockbandáján mit sem fogott az idő vasfoga, a fiúk a hatodik X-hez közeledve, a koronavírus járvány közepén is könnyedén lenyomnak egy két és fél hónapos turnét. Méghozzá nem is akármilyet!***

Néhány évvel ezelőtt szenzációnak számított, hogy hosszú, haragszomráddal töltött évek után ismét összeállnak a Guns n' Roses legendás tagjai, és világkörüli koncertturtnéra indulnak. Sokan szkeptikusak voltak, mert énekesük, Axl Rose ezt megelőzően a drogos kalandjai, hízása és sikertelen botoxkezelései, botrányos magánélete miatt többször került a hírekbe, mint zenei sikerei okán. De végül összeálltak, és mindenki ámulatára letarolták a világot. Profi, felejthetetlen műsort adtak mindenhol, régi fényében ragyogott a '80-as, '90-es évek egyik legnagyobb rockbandája. A londoni Olimpia Stadionban megtartott dupla koncert első napján 2017. június 16-án is ott csápoltam a 80 ezer néző közt, akkori élménybeszámolómat itt elolvashatjátok, ha képbe akartok kerülni hogy mulatnak az angol rockerek (spoiler: udvariasan).

Evés közben jön meg az étvágy, és bár az akkori koncertturné elnevezése One in a Lifetime (Egyszer az életben) volt, mégis rájöttek az öregfiúk, hogy együtt többet érnek a piacon mint külön-külön. 2020-ra is meghirdettek egy Észak-Amerikai turnét (2021-re pedig európait), ám ma már tudjuk, a tavalyi évjárat nem kedvezett a tömegrendezvényeknek. A bulikat egy évvel későbbre tolták, és nyár elején elkezdték itt is árulni a jegyeket. Bevallom, nem voltam benne biztos, hogy megtartják-e a koncerteket és ha igen, akkor mennyit, és vajon nem fárad el menet közben Axl, Slash vagy Duff. Jómagam az utolsó amerikai bulik egyikére, az Észak Karolinában lévő Raleigh Arénába vettem jegyet szeptember 29-re. Az esélytelenek nyugalmával figyeltem a turnét, várva, mikor értesítenek, hogy a családias 20 ezer fő befogadására alkalmas zárt Arénában mégsem lesz pogózás.

Ám mégis eljött a szeptember végi nap, és csak a pozitív koncertkritikák, valamint a lelkes rajongói élménybeszámolók záporoztak a közösségi médiában, amelyek - igen csekély kivételt leszámítva - ismét a legmagasabb elismerés hangján szóltak a bandáról. Július 31-én kezdték a dübörgést, és két-három napos különbségekkel felrobbantották az Egyesült Államok különböző helyszíneit - Chicagótol, Las Vegason át, Californiától Floridáig. Több mint 20 nagyváros, és mindenhol teltházak. Elérkezett hát az a nap amit az én jegyemre nyomtattak. Mandula ezúttal otthon maradt, csak a telefonomon lévő minivideókból kaphatott bepillantást a koncertre. De mivel a Baby Shark nem szerepelt a dalok listáján, ezért különösebb érdeklődést nem mutatott irántuk.

Nem úgy én, aki még napokkal később is a hatása alatt vagyok az élménynek! Három és fél órán keresztül zúzott a Guns n' Roses, tökéletesen kiegyensúlyozva vegyítették a régi nagy slágereket az új szerzeményekkel. Axl szinte végig színpadon volt, mindössze háromszor öt percre pihent meg - egyszer Duff énekelt egy saját dalt, egyszer pedig Slash szólózott egy hatalmasat. Sajnos védjeggyé vált hosszú hajától megvált Axl, és ezúttal forrónadrágot sem húzott - viszont két számonként új pólót vett -, de ami a legfontosabb: ugyanúgy visított mint régen. A jól megszokott, elvárt minőségben énekelte végig a legnagyobb nótákat. Profi előadás, profi szervezés, de azért az amerikai közönség jócskán különbözött a tengerentúliaktól.

Mivel a lakóhelyünktől három órányi autóútra volt a Guns legközelebbi fellépése, ezért időt hagytunk az érkezésre. Másfél órával a kezdés (és fél órával a kapunyitás) érkeztünk, de csak nem találtuk meg a kígyózó kocsisort, ami a parkolóhoz kacskaringózik. A forgalomirányítók előzékenyen terelgettek a hatalmas parkolóba, amelybe már otthon megvettem a helyet. Amerikában egyébként is profi módon kezelnek minden tömegrendezvényt. Most is meggyőződtem róla, hogy milyen kényelmes, ha a hat sávos autópálya mellé, a város szélén építenek egy gigaparkolót amelynek a közepébe tesznek egy rendezvényközpontot, ahol - az érdeklődéstől függően - naponta tartanak telt házas eseményeket, koncertet, hoki, kosármeccset, esetleg szépségversenyt - amire épp kereslet van. Szóval forgalom nem volt, a parkolóban is bőven akadt hely. Mindössze arra kellett vigyázni, hogy kikerüljük a hamarjában felállított kockás terítős asztalokat, piknikszékeket, csomagtartóból előkerült óriási hűtőládákat. Ugyanis a közönség egy része órákkal előbb megérkezett és a parkolóban mini előbulikat tartottak a baráti társaságok. Alapoztak a rendezvényre, söröztek, beszélgettek, sőt megvacsoráztak.

Fél órával a meghirdetett kezdés előtt még mindig nem volt jelentős sor sem a beléptetésnél, sem a pólóárusoknál, sem a hot dog stand előtt. Már már kezdtem gyanakodni, hogy foghíjas lesz a nézőtér. Kényelmesen megtaláltuk a helyünket a színpadtól kb. 15-20 méterre lévő székünkön, És bemutatkoztunk jobbról, balról, illetve az előttünk és a mögöttünk lévő rajongótársaknak, ha már együtt bulizunk, akkor nem árt ha ismerjük egymás nevét.

A Raleigh-ben található PNC arénába a járványhelyzet miatt csak maszkban lehetett bemenni (ami viszont hamar lekerült mindenkiről), a színpad előtti küzdőteret leszámítva ültetett nézőteret alakítottak ki, mégsem sokáig ücsörögtek a rajongók a babérokon. Mikor az előzenekar levonult, este nyolckor óramű pontosan elindult a show. Ekkor viszont már nem volt üres hely sem a lelátón, sem a földszinten. Sőt a székek sem látszódtak, mindenki talpon volt, és megkezdődött a tombolás. Az Aréna hangosítása, akkusztikája, a látvány, a fények a lézerek, mind mind olyan élményt adtak, amely három és fél órás videoklip közepébe helyezett 20 ezer embert. Nem beszélve arról, milyen érzés amikor ennyi ember együtt énekeli a mai napig sláger dalokat (én speciel kamaszkoromban még angolul sem tudtam rendesen, amikor halandzsanyelven már ordítoztam ezeket a sorokat). Most pedig itt vagyok az amerikai rajongókkal, hogy saját szülőföldjén hallhassam a Guns n' Rosest. Felejthetetlen élmény!

Apropó, tudtátok, hogy az első video a YouTube-on ami elérte az 1 milliárdos megtekintést, a November Rain volt? Kétségtelen, hogy ezúttal is ez volt az este legnagyobb sikere, ami a cifrázásoknak köszönhetően 10 percesre sikeredett...

Bár az utolsó amerikai koncertek egyike volt a karolinai, mégsem érződött sem fáradtság, sem fásultság a bandán. A Slash és az Axl közötti rivalizálásnak sem volt már nyoma (ami miatt sokáig esélytelennek látszott, hogy valaha összeáll a banda). A rajongók imádták őket, percekig éltették Slasht és amikor elcsendesülni látott a tapsvihar, Axl tovább ünnepeltette barátját. Az is látszott, hogy már sokkal konfortosabban játszanak együtt, négy éve még alig mentek egymás közelébe a színpadon, most már jóval több volt a közös pillanat. Jó volt látni őket így egütt. Három és fél óra alatt lejátszottak csaknem 30 számot, viccelődtek a közönséggel: Axl kidobta a végén a mikrofonját, Slash és Duff pedig visszatért a koncert után, hogy pengetőket szórjon a legkitartóbb rajongóknak.

Tudom, sokan otthon is nagyon várják a bandát, hiszen ha nincs COVID akkor idén már Európában játszott volna a Guns. Bízzunk benne, hogy ez így is lesz, habár a bizonytalan időket jól mutatják, hogy az erre a hétvégére tervezett mexikói bulikat is törölniük kellett a szervezőknek néhány nappal ezelőtt. Reméljük jövő nyáron már az Európai rajongóknak sem kell nélkülözni a Guns n' Rosest. Sajnos budapesti helyszín ezúttal sincs meghirdetve, de az igazán fanatikus rajongók azért egy prágai vagy egy varsói bulit becélozhatnak. Ha engem kérdeztek: MEGÉRI!

Észak Karolina, PNC Aréna 2021. szeptember 29.

Kép és szöveg: MandaMoM