Budapest a közelmúltban felkerült a Madame Tussauds világtérképre, ugyanis immár 23. világvárosként csatlakozott ahhoz az elit klubhoz, ahol hírességek életnagyságú szobraival fotózkodhatunk. A megnyitót követő első hétvégén volt a gyereknap, ezért úgy gondoltuk a Városligeti tömeg helyett ide hozzuk el Mandát, akinek éppen azok a figurák tetszettek a legjobban, amelyek előtt értetlenkedve álltak a külföldi turisták. 

Államalapító Szent István (aki egyébként kísértetiesen emlékeztet Keanu Reeves-re), Mátyás Király, Sissi királyné, Széchenyi István, Kossuth Lajos, vagy éppen Petőfi Sándor... nagyot dobban a magyar szív, amikor életnagyságban, 3D-s "valóságban" elevenednek meg történelmük nagyjai, hogy Lady Gagával vagy éppen Tom Cruise-zal egy kiállításon szelfizhessünk velük szabadon. 

A Madame Tussauds múzeumok egyik alapelve ugyanis, hogy az otthont adó nemzet ikonikus alakjait is becsempészik a tárlatba, így hozva közelebb a múltunk kiemelkedő személyiségeit a fogyasztói társadalomhoz. Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém látni a londoni Madame Tussauds  Múzeumot, amely a világon a leghíresebb, lévén, hogy a XVIII. században élt névadója, Madame Tussauds  is Angliában készítette első viaszbábját - amely Voltaire-t mintázta egyébként.

Ám amíg az angolszász jelenkori és múltkori történelem, művészet, színház és film világát mindenki ismeri (ki ne szeretne fotózkodni az angol királyi családdal?), addig Karády Katalinra csak értetlenkedő pillantásokat vetett a japán turistacsoport. Zámbó Jimmy vagy épp Hosszú Katinka előtt sem álltak sorok, mint ahogy egyébként az egész kiállításon kellemesen szellősen elfértek a látogatók. Félreértés ne essék, ezt egyáltalán nem panaszként, inkább dícséretként mondom...

A bábúk különbözőségén kívül ez volt a legszembetűnőbb különbség a londoni és a budapesti kiállítás közt: mindenre jutott idő, nem kellett sietnünk egyik szobortól a másikig, nem alakult ki türelmetlen sor egy egy kapósabb figuránál. Londonban ezzel ellentétben valóságos közelharcot kellett vívni, hogy egy egy pillanatra odaférjünk kedvenceinkhez. Budapesten pedig amikor elértük a kiállítás végét, egyszerűen megfordultunk és újra véigmentünk, hátha kihagytunk valakit.

Igaz, Londonban a világjárvány előtt jártunk, és lehet, hogy ma már ott sem engednek olyan őrült zsúfoltságot, mint néhány évvel ezelőtt, amikor végig azon duzzogtam, hogy miért kell ennyi embert beengedni ilyen kis helyre, miközben az ár elég borsos ahhoz, hogy az ember jól érezhesse magát. Ezzel szemben Budapesten erre is figyeltek, mert egyszerre nem engednek be túl sok embert, az internetes jegyvételkor egy 15 perces idősávot kell választani, és csak ekkor lehet belépni. Ez számomra mindenképpen plusz pont, mert nekem a londoni tömeg jó időre elvette a kedvem attól, hogy Madame Tussauds Múzeumba menjünk.

Amikor ezt  cikket írtam, végeztem egy kis kutatást: Amerikában összesen hat helyen (Nashville, New York, Las Vegas, Los Angeles, San Francisco,  Orlando) van Madame Tussauds múzeum. Az elmúlt négy évben mind a hat városban megfordultunk, mégsem szántunk egyetlen helyen sem időt, pénzt, és energiát arra, hogy megnézzük a helyi viaszbábúkat. 

Szóval nem lehet azt mondani, hogy London után a "kihagyhatatlan élmény" életérzés fogott el, inkább az "egynek elmegy". És mivel a jegyek sehol nem túl olcsók (Budapesten sem), ezért inkább passzoltuk a Tussauds-t. 

Egészen mostanáig.

Manda ugyanis elért abba a korba, hogy - fantasztikus tanárnénijeinek köszönhetően - egyre kíváncsibb és kíváncsibban tér haza az iskolából. Szent István, Petőfi, Kossuth, vagy éppen Mátyás király neve (legnagyobb kedvenc!) többször szóba kerül otthon is, ezért nagyon izgatott lett, amikor megtudta, hogy akár közös képet is készíthet velük gyereknapon. Ráadásul nem csak velük, hanem még Messivel és Ronaldo-val is, akik - a mostanában az iskolákban végigsöprő focikártya szenvedélynek köszönhetően - igazi bálványaivá váltak.

Úgyhogy mikor a sajtóbemutatót követően megismerkedhettünk a kiállított figurák nevével, akkor elég volt egy-kettőt bedobni, és Manda kitörő izgalommal várta gyereknapi ajándékát. 

Ezúttal tehát bejött a múzeum, összesen két és fél órát töltöttünk bohóckodással, pózolással, mókázással a hírességek között, ráadásul így alkalmam volt megmutatni a lányomnak hány magyar származású művész és sportoló jutott el a világhírig (köztük Puskás, Palvin Barbi, Houdini vagy épp az első és leghíresebb Drakula, Lugosi Béla). 

Összességében azt mondhatom, nekünk bejött a Madame Tussauds Múzeum,

De...!!!

Azóta is azon gondolkozom, vajon ki a célközönség?

Ha a magyarok, akkor érdemesebb lett volna pénztárcabarátabb belépőkkel dolgozni, mert egy családi jegy (két felnőtt egy gyerekkel) 30 ezer forint - ha a neten vesszük - de a helyszínen még drágább. A belépőjegyek tehát csak egy picivel olcsóbbak mint Londonban (ott jelenleg 15 ezer forint körül juthatunk hozzá). Ám Nagy Britannia fővárosában három szinten számtalan tematikában 150 világhíresség szobrával találkozhatunk, 4D mozivetítéssel, animátorokkal, stb. New Yorkban a hasonló áru belépőért 200 szobor, öt szinten és szintén 4D mozifilmvetítéssel, számtalan extrával. Ezek a mutatványok nehezen összevethetőek a Budapestivel.

Ha a célközönség  a belépőjegyet könnyebben kicsengető külföldi turista, akkor ők könnyen csalódhatnak -  főleg ha már jártak máshol is Madame Tussauds-ban -, hiszen más nagyvárosokkal ellentétben itt mindössze 51 viaszfigurát láthatnak, azoknak jórésze ráadásul - magyar származásuk, vagy történelmi jelentőségük lévén - inkább csak a mi szívünket dobogtatja meg. 

Összességében azt tudom mondani, hogy aki már járt külföldi Madame Tussauds-ban, az most ne ugyanarra az élményre készüljön, hanem egy light verzióra. Ennek ellenére jó kis kiállítás, nekünk tetszett, de nem hiszem, hogy bérletet vennék rá.

Ha kedvet kaptál, akkor inkább olyan emberrel menj, aki nem veri nagyon a fogához a garazst, mert könnyen lehet úgy jársz mint az az idős házaspár, akik fejcsóválva nézték végig mellettünk a szobrokat és végig azt dörmögték: "Ezért fizettünk, ennyit?" 

Bevallom, kicsit sajnáltam őket, mert egyrészt értettem a csalódottságukat, másrészt - ha már igen, ennyit kifizetünk érte, akkor legalább érezzük jól magunkat!