Ha nem vagy babonás, érdekelnek a sötét érdekességek, a karneválok, a Bourbon Street, temetők, piros villamosok, wodoo boszorkánymesterek, lapátos gőzhajó a Mississippin, Katrina Hurrikán.... New Orleansban a helyed! Ez a varázslatos, szines szagos város gazdag történelemmel, változato bohém kultúrakavalkáddal várja a látogatóit. - MandaMom bejegyzése
Az Interjú a vámpírral több jelenete is New Orleansban játszódik - ugrálva az évszázadok között. A valóságban is olyan, mintha megállt volna az idő, a Francia negyedben az utcák, házak ugyanazok mint mielőtt Napóleon 15 millió dollárért eladta az akkoriban megalapitott a független Egyesült Államoknak. Pedig mennyi mindent történt - és történik azóta is - ezen a csöppet sem tipikus amerikai nagyvárosban!
A legismertebb városrész, a Francia negyed már a XVIII. századtól őrzi karakterét, teraszos kis házak között megbújó kocsmákkal, éttermekkel. Igazi bulinegyed, amiben még Katrina sem tett visszafordithatatlan károkat.
Nem lehet komor hangulatúnak leirni a karneválokról, a woodoo-ról és a feket zenéjéről és konyhájáról ismert louisiana-i fővárost, ám kétségtelen, hogy mintha egy sötét erő lenne jelen az ódon épületek közt, amely időről időre lesúlyt a városra.
Nyilván mindenki tudja, hogy 2005-ben a Katrina Hurrikán lecsapott, átszakította a várost körül vevő gátakat, és New Orleans 85 százaléka viz alá került. Több ezren meghaltak, százezrek veszítették el otthonaikat.
Ám a katasztrófa is rámutatott, hogy a városalapítók még tudták hova kell épitkezni: a francia gyarmatosítók az indián csitimacsa törzs által lakott területén alapitották meg a várost. Az őslakosok egykori lakhelye a kevés biztonságos területek egyikének bizonyult majd 250 évvel később a hurrikán utáni árvíz során.
A város mostanra teljesen felépült, és bár a történelmi negyedben visszaköszön a múlt hangulata, de egymás után törnek az ég felé a legmodernebb felhőkarcolók, épületek is.
Sajnos a városrendezés nem mindig sül el jól: első találkozásunk Nem Orleans leghíresebb utcájával, a Canal Streettel megrázó volt: az egyik sarkon törmelékek, lezárt utca, a villamosok helyén munkagépek, a katasztrófa sújtotta romokra meggörbült daru simult. Mint később megtudtuk a Hard Rock Hotel épült itt tavaly, a luxusberuházást idén tavasszal adták volna át. Ám az építkezés során valaki spórolt az alapanyagokkal és a szerkezet nem bírta el az épitkezés súlyát. Az épület 2019 októberében leomlott, három munkás halálát okozva - közülük kettőnek a holttestét a mai napig nem sikerült kiszabaditani az életveszélyessé vált romok fogságából - mivel még a megközelitésük is életveszélyes.
(Éppen ezekben a napokban kérte a városvezetés, hogy ne fotózzák az egyik áldozat földi maradványait, akinek a felső összeomlott emeletek közé szorult teste láthatóvá vált - mivel az erős szél lesodorta a törmelékeket szerencsétlenről.)
A Hard Rock Hotel épitkezését egyébként nem fogják befejezni, a beruházók úgy döntöttek, inkább lebontják az egész épületet.
Az ikonikus Canal Street tehát jelenleg is tartogat látnivalót a katasztrófatúristáknak, de aki inkább a közelmúlt vagy a régmúlt eseményein borzongana, az válogathat a Katrina hurrikán túrák, vagy épp a Woodoo múzeum között.
Világhirűek még a helyi temetők is, azok közül is az egyik leghiresebb a St. Louis temető, aminek külön érdekessége, hogy leginkább kriptákból áll, amelyek a föld felszine felett kis mauzóleumokként emelkednek. A talajviz és az áradások miatt ugyanis a klasszikus temetkezés nem volt megoldható. A St. Louis temető három külön álló részből áll, és sötét misztérium övezi. Állitólag szellemek lakják (ami egy temető esetében azért nem olyan meglepő), akik meg is védték a lakhelyüket: a Katrina hurrikán ugyanis csodával határos módon szinte teljesen érintetlenül hagyta a halottak nyughelyét.
Nem érzitek úgy, hogy kissé sötét lett ez az irás? Pedig nem annak szántam, és higgyétek el az ottlétünk sem sötét, érfelvágós hangulatban telt.
Sőt! Ez ugyan ebből az írásból nem derült ki, de mi a Karácsonyt választottuk New Orleans felfedezésére. Hajóztunk a Mississippin, ettünk Pho Boy szendvicset, gumbót, sőt még rántott aligátort is. Ámuldoztunk a 
szebbnél szebb ünnepi díszbe öltözött utcákon, koktéloztunk a Bourbon Streeten, és ettünk beignet is, ami nagyon hasonlit a magyar fánkhoz. Még egy cukornád ültetvényre is elmentünk (erről nemsokára még mesélek).
Nem a leggazdagabb (legalábbis nem pénzben), nem a legbiztonságosabb (főleg nem sötétedés után), nem egy tipikus amerikai nagyváros, mégis a maga egyedi hangulatával vonzott minket.
Nem tudtuk megmondani miért, de mindig is szerettünk volna ide eljutni, és bár csak három napra sikerült, mégis örökké hálás leszek, hogy engedelmeskedtünk egy láthatatlan erő hívószavának, és felfedeztük a csodát aminek neve: New Orleans.
Kép és szöveg: MandaMom
További képeket a facebook oldalon itt találsz!
A XIX. század végén még nem létezett Imax mozi, egész máshogy kellett a közönséget a történetek középpontjába varázsolni. Ebben az időben a körképek voltak a menők, és bizony ekkoriban készült a ma is lenyűgöző alkotások java része - a világ számos pontján. Feszty Árpád például azután készitette el az Ópuszteszeren kiállitott magyar büszkeségünket - amely a Honfoglalást mutatja be -, hogy 1981-ben Párizsban megnézte a Napóleoni csatáról készült remekművet
Üzleti szempontból mindenképpen jó döntésnek bizonyult tehát a kor szupersztárját rátenni a műalkotásra, hiszen sokan még ma is azzal kezdik a látogatást, hogy rákérdeznek, hol van Rhett Butler. 
Kihagyhatatlan élmény a vizi világ szerelmeseinek az atlantai Georgia Akvárium a maga páratlan élővilágával: több száz faj, több ezer példányát csodálhatod, a tervezők agyafúrt megoldásainak köszönhetően olykor centiméterekről. Sem Európában, sem Amerikában nem találsz ehhez fogható élményt, önmagában már ezért is érdemes elutazni Scarlett O'hara otthonába, a messzi Délre, Georgia fővárosába. Hét nagy bemuatóállomás van, több mint 10 millió gallon vizzel feltöltve. A szintek között barangolva, az üvegfalú medencék mellől/alól, vagy - csakúgy mint egy vizilabda mérkőzésen - a medence széléről is láthatod vizi kedvenceidet. 
mint a lányom, aki kizárólag egy plüss verzióval képes létezni néhány hónapja (természetesen itt is nála volt). Bizony belőlem is előbújt a kisgyerek, mikor megláttam az igaziakat! A kis frakkosok élettere alatt a látogatóknak mászóalagutakat alakitottak ki. Egy felnőtt itt csak négykézláb fér el, (játszóházba gyakran járó szülők előnyben), és természetesen az én négyévesem is azonnal bevetette magát az. Én persze utána, hiszen fogalmam sem volt, hova vezet a járat. Nos, néhány méter megtétele után (amikor már mélyen a pingvinbirodalom alatt lehettünk) egyszercsak kitárult a tér felettünk, és egy átlátszó "buborékban" találtuk magunkat, ahol már fel is lehetett állni. Épp az utolsó pillanatban fojtottam el egy kitörni készülő "Jajjjjdecukiiiiii!!!!!!!!!!!!!!!" visitást, mikor feláltam, és tőlem kb. 30 centire szemmagasságban állt egy unott tekintetű pingvin. Szerintem aznap én lehettem a több századik csodálója, látszott, hogy már megszokta a rajongókat.
Természetesen volt még fókashow (az állatok békéje miatt itt sem filmezni, sem fotózni nem lehetett), és az elmaradhatatlan delfinshow is, mi azonban ezt már kihagytuk, mert inkább máshol tátottuk a szánkat. Például elmentünk ráját simogatni, amelyek mind kiderült, igencsak szeretik a kényeztetést, és ha óvatosan közelítünk hozzájuk, nem is veszélyesek (legalábbis az amelyiket mi simogattuk, de azért a gondozója bátorítása nélkül biztos nem álltunk volna neki tapperolni).
veszélyeztetett állatok megóvására inditottak. Itt nem kinozzák az állatokat, jónéhány példány - aki itt lelt otthonra távol eredeti élőhelyétől - sérülten, rossz állapotban került hozzájuk. 
Idén New Orlensban töltöttük a karácsonyt - erről kicsit később bővebben is beszámolok - és mivel innen csupán néhány órás autókázásra van Memphis, nem hagyhattuk ki az alkalmat, hogy beugorjunk a Királyhoz is. 
Ugyanis - mint ezt a Gracelandben kiállitott születési bizonyitványában is feljegyezték - nem egyedül a később szupersztárrá váló Aaron Elvis látta meg a napvilágot. 35 perccel őelőtt, hajnali négykor született meg az ikerbátyja, Jessie Garon. Ám sajnos az a fiúcska koraszülöttnek bizonyult, és meghalt. Ki tudja mit élt át a vajúdó fiatalasszony, mennyi kétség(beesés), félelem tombolhatott benne, amikor azon a bizonyos januári éjszakán a kis, két hálószobás, villany és vezetékes víz nélküli otthonukban a tragikus szülés folytatódott. Ám a második gyermek szerencsésebbnek bizonyult, egyszerre hozva örömöt és vigaszt a szüleinek, Vernonnak és Gladysnek. 
Annyira szerették a házat, hogy Elvis soha nem akart elköltözni, akkor sem amikor már jóval hivalkodóbb birtokot is megengedhetett volna magának, jóval előkelőbb helyen mint a Tennessee állambeli Memphisben. (A látogató számára rögtön feltűnik, hogy a turisták számára épült, hivatalos "Vendégházként" meghirdetett hotelkomplexum kb. ötvenszer nagyobb, mint maga a ház).
