60 éve, 1961. július másodikán halt meg a múlt század egyik legnagyobb irodalmi alakja Ernest Hemingway. Szenvedélyesen élt és halt; élete utolsó éveiben mentális gondokkal küzdött, végül öngyilkos lett. Ám a mai napig szinte tapintható a jelenléte egykori otthonában, a floridai Key Westen, amelyet ma egykori macskájának leszármazottai népesítenek be. 

Nehéz lenne eldönteni, Hemingway Key Westen lévő háza az egykori tulajdonosáról, vagy az azóta híressé vált macskáiról híresebb. A cicusoknak itt mindent szabad: a látogatókkal ellenétetben oda mennek ahova akarnak, oda fekszenek ahova kedvük szottyan, akár még Hemingway ágyában is elterpeszkedhetnek... és meg is teszik. 

 Hiába, élni tudni kell! Ha macsek formában akarsz újjá születni, bízz benne, hogy a Key West-i Hemingway Házban látod meg a napvilágot. Akkor biztos, hogy nem lesz több gondod az életben. Az itt dolgozók lesik a szőrmókok kívánságait, a látogatók sem zavarhatják őket. Ha az ajándékboltban az általad kiszemelt könyv polcán éppen egy macska sziesztázik, jobb ha visszajössz később...

Ernest Hemingway nem csak regényeiről híres, és az irodalomórákon ugyan inkább a műveiről tanulunk többet (Pulitzer és Nobel díjat is bezsebelt az Öreg Halász és a tengerért), és talán mindenki a szakállas, idősődő bácsira emlékszik.

Holott ha a fiatalabb éveit vesszük górcső alá - az irodalomtanárokkal szemben - akkor egészen már kép rajzolódik ki: egy jóképű nőfaló macsó volt Ernest, aki imádta habzsolni az életet. Lakott Kubában, Spanyolországban, az USA több államában, számos háborút megjárt, imádta a szép nőket (négy felesége volt, és legtöbbször a következőt már azelőtt "jól megismerte", hogy az előzőtől elvált volna), imádott vadászni, halászni, puszta kézzel vívott ökölharcot pénzért (legtöbbször ő nyert), de nem vetette meg az egyéb földi örömöket, jó ételeket, italokat sem. 

Key Westen 1931-től, 1939-ig élt akkori feleségével. Válása után elköltözött, de haláláig vissza-visszatért egykori floridai otthonába.

A korabeli léptékben valódi luxuspalotának számító ingatlan egy világítótorony közvetlen szomszédságában áll, a rossz nyelvek szerint Ernest ezt különösen kényelmesnek tartotta, mikor az éjszaka közepén néhány pohárka elfogyasztása után a világítótorony segített neki eligazodni merre induljon haza. A luxust jól kifejezi, hogy a város első magánmedencéje Ernest Hemingway kertjében épült. Az akkor 20 ezer dolláros csillagászati összegbe kerülő beruházás növekvő költségeit az író sem hagyta szó nélkül. Állítólag az egyik kirohanása során kivett a zsebéből egy érmét, és beledobta a még friss betonba, miközben azt kiáltotta a feleségének: "Pauline,minden fillérünket erre költötted, akkor tessék, itt van az utolsó is..." Hogy valóban így történt-e vagy sem, nem tudhatjuk, de tény, hogy a medence fenekén ma is jól látható egy betonba kötött penny. 

Hemingwayt nagyon szerették a környékbeliek a távolról érkező utazók és a tengerészek is. Mindenkivel szót értett, és híresen jó humora volt. Az egyik hajóskapitány ajándékozott neki egy hófehér kiscicát, amelyiknek hat lábujja volt. A mesebeli hercegnő után Hófehérkének nevezték el, mint ahogy a világhírű író összes macskája valamilyen hírességről kapta a nevét. 

Ezt a hagyomány a mai napig tartják az emlékhely dolgozói, de ma már Hófehérkének több tucat leszármazottja népesíti be a házat, mostanság kb. 60 cicus mondhatja otthonának (több mint a fele hat lábujjal büszkélkedhet), akiket óriási becsben tartanak. Elizabeth Taylor épp előttünk vonult el méltóságteljesen. Testvéreivel együtt kristálypohárból lefetyelik a hűtött vizet, ételre, szállásra nincs gondjuk, a házba, az ajándékboltba és a kertbe is szabad ki-, és bejárásuk van. 

Bevallom, nekem nagy segítséget nyújtottak a macsekok abban, hogy alaposan szétnézhessünk a világhírű otthonban, a buja, trópusi kertben, vagy épp az író dolgozószobájában, ami a mai napig ugyanúgy van berendezve ahogy egykor az író használta.

Nem könnyű ugyanis egy kisgyermek figyelmét felkelteni azzal, hogy "Nagyon figyelj, egy olyan íróbácsi régi otthonába megyünk, akinek a könyvét nemsokára te is kötelezően olvasni fogod a suliban (sic)!"

Ehelyett csak annyit mondtam: "Megyünk a cicás házba!" - és máris kiváltottam a megfelelő szintű lelkesedést. Amíg Manda a cicusokkal barátkozott, addig mi felnőttek Hemingway életének egy szeletébe nyerhettünk bepillantást. Köszönhetően a múzeum alapítójának és a fenntartóknak, az író személyes tárgyaival, vadásztrófeáival berendezett otthon olyan érzetet kelt, mintha híres lakója nem a múlt század első felében, hanem csak a közelmúltban távozott volna. 

Ahhoz, hogy a hely ma is ilyen élő, elmaradhatlan érdemei vannak a nyávogóknak is. Valójában nehéz lenne elválasztani az emlékhelyet a négylábúaktól, akik olyan otthonosan járnak a házban, mint akik oda születtek... - mint ahogy valóban ide is születtek. 2020 sem zavarta meg a cicák életét, bár érezhetően kevesebben érkeztek hozzájuk - amit egyáltalán nem hiányoltak. Négy évvel ezelőtt nagyobb riadalom érte a közösséget amikor 2017-ben Irma Hurrikán végigsöpört a térségen. Key Westet teljesen evakuálták a hatóságok, de a gondozóik megtagadták, hogy ellátás nélkül hátrahagyják a Hemingway ház cicáit. Hiába kérték őket a hatóságok, az emlékhely vezetője és néhány gondozó bízott abban, hogy a kőből épített masszív épület ember és állat életét is megóvja a természet erőitől. 

Szerencsére a pusztító erejű hurrikán tombolását mindannyian átvészelték, sőt a ház is, és ma is várják a látogatókat. 

Kép és szöveg: MandaMom

Mi magyarok imádjuk a pirospaprikánkat, de amikor a kedvenc fűszerünk egy amerikai sörfőzde itallapjáról kacsint vissza, akkor felszalad a szemöldökünk. Pedig pont ez történt velünk New Jersey-ben, ahol mi is belekóstoltunk a nem mindennapi italba. Elárulom: nagyon finom.

A hőség az mindenhol hőség, bizony itt amerikában is befűtött a nyár. És mi sem esik olyan jól a kánikulában mint egy jó hideg sör. Mi is a gyöngyöző nedű reményében roskadtunk le a sörpadra egy nyári estén. 

Alig egy éve nyitott meg egy kis sörfőzde a New Jersey államban található Wayne-ben, amely a Seven Tribesmen nevet kapta (magyarul: Hét Vezér). Ha a cégért elnézve gyanakszunk a magyar szálra, akkor nem tévedünk nagyot, hiszen a fiatal tulajdonosok mindketten amerika magyarok - egyébként gyerekkori jóbarátok -, és bár a piros-fehér-zöld zászlót nem tűzték ki a bejáratra, mégis találkozhatunk szülőföldjünkre utaló jelekkel. 

A sörcsap például honfoglaláskori motívumokkal van díszítve, és bizony a felszolgálók közül is többen beszélnek magyarul. Minket például angolul köszöntöttek, fel is vették a rendelést, de később már anyanyelvünkön szabadkozva hozták ki az italokat, mert csak később hallották, hogy egymást közt magyarul beszélünk. 

A legbeszédesebb azonban a hely neve, és védjegyéül szolgáló logója: A magyarul HÉT VEZÉR elnevezésű hely termékei megtalálható a honfoglaláskori lovas vezéralak, amely hét nyilat lő ki. 

De hogy milyen is a paprikás sör? Nos, meglepően jó! Jéghidegen lehűtve, meg sem mondanám, hogy van benne fűszer, állítólag néhány fokkal melegebben már felsejlik a füstös íz. A frissen csapolt változaton kívül szerencsére dobozos változatban is kapható, ráadásul a csomagoláson egy kis tájékoztatót is adnak a sör szerelmeseinek arról, hogyan köszöntjük mi egymást a pohárka elfogyasztása előtt: EGÉSZSÉGEDRE! 

Ha esetleg New Jersey-ben jártok, akkor mindenképpen látogassatok el ide. 

Kép és szöveg: MandaMoM

A mai napig nem derült ki, pontosan miért is kellett meghalnia JFK-nek Dallasban 1963. november 22-én. A merénylet után lefolytatott vizsgálathoz - a Warren-jelentéshez - kapcsolódó dokumentumokat több évtizedre titkosították. Ám azóta 98 százalékát feloldották, kutathatóvá vált, így egyre több részlet lát napvilágot... Például az is kiderül belőle, hogy a jelentés készítői szerint Kennedyt egy "varázslövedék" találta el.  

A kétkedők mindig abban bíztak, ha feloldják a Warren-jelentéshez kapcsolósó tanúvallomások, bizonyítékok, felvételek titkosítását, kiderülhet, mi történt Kennedyvel. Nos, ma már egy-két adónyilvántartáson kívül szinte az egész kutathatóvá vált, mégsem jutottunk közelebb az igazsághoz. 

Ha a jelentésben foglaltakat készpénznek vesszük, akkor Kennedyt egy varázslövedék találta el először (nem én találtam ki, a szkeptikusok "magic bulletnek" nevezték el a CE 399-es lajstromszámon nyilvántartásba vett bizonyítékot, amit a mai napig őriznek a nemzeti archívumban). A hivatalos jelentés szerint a magányos merénylő első lövése hátulról találte el az elnököt, majd egy nem mindennapi röppályán haladva a hátán befúródött és a torkán hagyta el a testét (a felvételeken látszik, hogy odakap a nyakához, és megpróbál levegőt venni, amit a mellette utazó Jackie Kennedy is észrevesz és odahajol). A töltény ezután néhány másodperccel később még az előtte ülő Texas kormányzóját is megsebesítette, ráadásul két helyen: először a csuklóján haladt át, majd a combjába fúródott. Ha ez valóban így történt, és nem különböző lövésektől sérült meg a két politikus, akkor az azt is jelenti, hogy a "varázslövedék" összesen hét(!) ki-, és bemeneti sérülést okozva, áthaladt 15 réteg ruhán, (köztük az elnök nyakkendőjének csomóján is), több mint hétszer szakított át emberi kötőszövetet, csontokat, mégis mindössze minimális sérülést szenvedett. A töltényt megtalálása sem mindennapi: utólag leltek rá egy betegszállító hordágyon a kórház folyosóján ahová a sérült a texasi kormányzót szállították. A kalandos utat bejárt lövedék ugyanis "kiesett" a sérült kormányzóból, és később az egyik ügynök megtalálta és a bizonyítékok közé helyezte a merénylet napján. Meglepő módon, a töltény alig sérült meg kalandos útja során. Teljesen hihető, ugye?

Mikor a közelmúltban Dallasban jártunk, természetesen nem csak a Southfork Ranchra látogattunk el. Kötelező látnivaló a Dealey Plaza, és az egykori tankönyvraktár épülete is, ahonnan Lee Harvey Osvald rálőtt az elnöki konvojra. Az elnököt ért találatok helyét az úttesten  jól látható keresztek jelölik.  Az Elm utca aszfaltjára  nem a városvezetés helyezi el a jeleket, hanem akárhányszor felújítják az utat, megjelennek rajta az ismeretlenek által felfestett jelek, amelyek a merénylet során kilőtt lövések becsapódásának helyszínét jelölik. Néhány évtizeden keresztül "csak" két X volt az úttesten, de a ottjártunkkor már három jelet láthattunk az aszfalton. Ennek az az oka, hogy a varázslövedék elmélet tagadói szerint két külön találat érte a konvojt nagyjából ugyanazon a helyen, egyik az elnököt, a másik a kormányzót találta el. Ottjártunkkor éppen itt dedikálta legújabb könyvét Marshal Evans, aki évtizedek óta kutatja a levéltárakban a merénylettel kapcsolatos aktákat. Volt, amit a tikosítás lejártának a napján már megkapott. Ezek a levéltári anyagok tartalmazzák például a tanúk vallomását, vagy éppen az elnök boncolásán készült egyedülálló fotókat is (amelyek amellett hogy horrorisztikusak, komoly bizonyító erővel bírnak arra vonatkozóan, honnan is érkezhettek a lövések, amelyek kioltották JFK életét). Az író, Marshal Evans ezeket az anyagokat gyűjtötte könyv formába. Mikor megkérdeztem, mi a teóriája,  szerinte ki ölhette meg Kennedy-t, csak annyit mondott: 

- Nem gyártok teóriákat, nem az én dolgom. Amit megtudok összegyűjtöm és nyilvánosságra hozom, ezután a tények alapján mindenki eldöntheti kinek hisz. Ide szoktam kijárni, dedikálom a könyvem, és szívesen fogadom a kérdéseket a látogatóktól. Nagyon remélem, hogy hamarosan kiderülhet a teljes igazság - mondta az író, miközben aláírta a legutóbb megjelent könyvét (The Reckoning - Az elszámolás), amely számos olyan információt is tartalmaz amelyek eddig nem, vagy így egyben nem láttak napvilágot. 

JFK meggyilkolásáról a hivatalosan elfogadott Warren jelentés állapította meg, hogy a fiatal elnökkel egy magányos merénylő, a Szovjetúniót is megjárt egykori tengerészgyalogos Lee Harvey Osvald lövései végeztek. Három lövedék érte a mozgásban lévő konvojt, ebből kettő tűpontos volt, egy pedig a kocsi hátsó csomagtartóját rongálta meg. Az első hátulról találta el az elnököt, majd a torkán távozott. A másik pár másodperccel később a fejét találta el, azonnali halálát okozva. Nem kizárt, hogy még több lövés is érte a konvojt. Szemtanúk beszámoltak arról, hogy átfúródott egy lövés az elnök autójának szélvédőjén, míg egy másik becsapódott az úttest betonjába, akkora darabot kiszakítva, hogy a felpattanó darab megsebesített egy út szélén nézelődő civilt is. 

A hivatalosan is elismert lövések becsapódásának a helyét a mai napig óriási keresztek jelölik az egykori tankönyvraktár előtt haladó úton. Az épület hatodik emeletének legszélső ablakából adták le a halálos lövéseket az elnökre - legalábbis a hivatalos verzió szerint ide bújt az ÁLLíTÓLAGOS merénylő, Lee Harvey Osvald.  Még az eseményeket megörökítő táblán is kiemelték ezt a szót, mintegy aláhúzva hogy a magányos merénylő teóriája bizony igencsak sántít. Nem kizárt, hogy lőtt Osvald, sőt szinte biztos hogy lőtt, de az is szinte biztosra vehető, hogy voltak társai, segítői is. 

Mi is felmentünk az egykori tankönyvraktárban berendezett múzeumba - emlékhelyre - is, ahonnan letekintve az utcára láthattuk honnan lőhetett a merénylő, mit láthatott, milyen távolságról.

Bár pontosan abból az ablakból ahonnan Lee Harvey Osvald leadta a lövéseit, nem lehet kinézni, de a mellette lévőből a következő látvány tárul az ember szeme elé (az autó éppen ott halad el, ahol a végzetes fejlövés érte Kennedy-t): 

Gyors volt ez a Lee Harvey, az biztos, ha ennyi pontos találatot képes volt bevinni ilyen távolságból holott nem is sorozatlövőt használt! Egy folyamatosan haladó konvojra 10 méteren belül adta le a lövéseket úgy, hogy közben újratöltött és célra tartott.  Megjegyzem halkan, a szakértők szerint kizárt hogy egyetlen ember hajtotta végre a merényletet. Szemtanúk láttak egy esernyős férfit a konvoj mellet, aki a napsütésben nyitott ernyőjét fel-le mozgatta amikor a lövések elkezdődtek becsapódni. A támadás kitervelői arra sem számíthattak, hogy a gyilkosságról egy lelkes amatőr filmes Adam Zapruder mozgóképet fog készíteni, amiből - ha kockáról kockára elemezzük - még az is kiderül, hogy a "varázslövedék" egy kicsit megpihen valahol miután átüti Kennedy nyakát és csak két másodperccel ezután lehet a sérülést felfedezni a kormányzó kezén.  A mai adatokat kiértékelve legalább két, de nem kizárt, hogy három merénylő is lőtt egyszerre. Ezt már nehéz rekonstruálni, hiszen az esernyős embert pl. nem is keresték soha. 

Hiába tartóztatták le a máig egyedüli merénylőként megnevezett Lee Harvey Osvaldot, rajta keresztül sem juthatunk közelebb az igazsághoz: alig két nappal a merénylet után a magányos merénylőt lelőtte egy dallasi alvilági figura, az éjszakai életből jól ismert bártulajdonos, Jack Ruby. Halálra ítélték tettéért, ám fellebbezett. Sajnos azonban még az új eljárás lefolytatás előtt, két év börtönélet után meghalt tüdőrákban. A hivatalos verzió szerint neki sem voltak segítői, felbujtói, a magányos merénylővel is magányos merénylő végzett. 

Jack Ruby halála előtt még adott egy interjút egy fiatal újságírónőnek Dorothy Kilgallennek is, aki több cikket is írt a merényletről, amelyekben hangot adott kétségeinek a Warren jelentéssel kapcsolatban. További leleplező írásokat is ígért szerkesztőjének, de sajnos ezeket már nem olvashatta az utókor: a 42 éves sikeres újságírónő alkohol és barbiturát túladagolásban meghalt a saját otthonában 1965 november 8-án. Halála után néhány órával FBI ügynökök lepték el a lakását, és elvitték az összes jegyzetét, amelyek azóta sem kerültek elő. Dorothy Kilgallen egyébként egy ismert televíziós személyiség és újságíró volt, olyannyira, hogy még saját csillagot is kapott Los Angelesben. 

Egyébként sem volt életbiztosítás túl közel kerülni ahhoz a körhöz akik tudhattak valamit. A JFK merénylet óta számos ember vesztette életét, a legismertebb eset maga a meggyilkolt elnök fivérének halála, Robert Kennedy. 

A történelem ugyan nem ismeri a mi lett volna ha kezdetű mondatokat, de nyilvánvaló, hogy ha Robert Kennedyt 1968-ban megválasztják az Egyesült Államok Elnökének, valószínűleg újra nyitotta volna az aktákat, és a mai ismereteink alapján pillanatok alatt ízekre szedi a Warren jelentést. Akkor még talán éltek azok, akik ezek után a kérdésekre választ adhattak volna. Sajnos azonban az 1968-as elnökválasztások legnagyobb ászaként számon tartott Robert Kennedyt, az alig öt évvel azelőtt meggyilkolt elnök öccsét, egy Los Angelesi Hotelben tartott kampányrendezvényt követően lelőtték. 

Persze lehet, hogy mindez véletlen, mindenki maga dönti el hogy a hivatalos jelentéseknek, vagy a kétkedőknek ad hitelt. Robert Evans ezekkel a szavakkal ajánlotta nekem a könyvét: 

"Derüljön ki az igazság.... HAMAROSAN!"

Legyen így... de ha egyszer közel jutnánk az igazsághoz, vajon elhinnénk ennyi idő után?

Kép és szöveg: MandaMom

Ki gondolná, de 30 év eltelt, mióta 1991. május 3-án adásba került a az Egyesült Államokban az eredeti, klasszikus Dallas utolsó epizódja? Mindössze egyetlen karakter volt, aki minden részben szerepelt: mindannyiunk kedvenc gonosza, Jocky (vagy ahogy Magyarországon kívül az egész világon ismerik: J. R.). Tudtad mi lett a  Ewing család birtokával, a híres Southfork Ranch-el és eredeti lakóival? 

"Ez Amerika második leghíresebb otthona" - konstatálta szerényen a "házigazdánk", hogy a Fehér Ház után a legtöbben a Ewing család otthonára, a Dallasban lévő Southfork Ranchre kiváncsiak.

A ház kívülről mit sem változott, szinte csak azt vártuk mikor lép hozzánk valamelyik kedvencünk, akik a gyermekkorom péntek estéinek elmaradhatatlan szereplői voltak. Mióta a stáb levonult, tulajdonosai ápolták a híres sorozat emlékét, olyannyira, hogy mikor a filmkészítők 10 évvel ezelőtt megpróbálták újra feltámasztani a sikerszériát, akkor ismét visszatértek a Southfork Ranchre is.

A texasi Dallastól északra lévő Parker településen lévő egykori ház kissé máshogy néz ki, mint azt a filmkészítők elhitették velünk. Bár jelentős földterület veszi körül, ahol a rendezvénytermektől az istállókon és melléképületeken keresztül még egy rodeó aréna is helyet kapott, mégsem mondhatnánk hogy a végtelen puszták közepén van. Maga a ház például az útról is jól látszik, csupán egy néhány száz méteres bekötőút visz a feljáróhoz. A környéken egymás mellett sorakoznak a hasonló adottságokkal bíró házak is. Egy jómódú amerikai család átlagos otthona... Pontosan ez volt akkor is, mikor a filmkészítők a 70-es évek végén rátaláltak, és szerződést kötöttek a lakóival, hogy egy frissen indult családregény külső jeleneteit leforgathassák a kertjükben (a belső jeleneteket nem is itt vették fel, de erről egy kicsit később...).

Azóta persze nem csak a sorozat, hanem a család otthona is világhű lett, évente több százezren zarándokoltak el a sorozatok Mekkájaként is emlegetett ikonikus házhoz, hogy ugyanazon a medenceparton fotózkodjanak, ahol Samantha is sütette bájait a perzselő texasi hőségben. 

Tudtátok egyébként, hogy Samantha és Jockey neve hungarikum?  Az eredeti Dallasban Sue Ellennek és J. R-nak hívták őket, bár természetesen hiába próbáltam jól értesültségemet fitogatni, a Ranch dolgozói már tudták, hogy J. R. a magyaroknak egyeszerűen csak Jockey. (Miután az ide látogató összes honfitársunk ezzel kezdi a hüledezést...)

Ám 2021 tavaszán jóval kevesebben tolonganak az idegenvezetőre várva, hogy privát túrán vezessék körbe a házon. A megadott időpontban rajtunk kívül két amerikai család érkezik. Egyedül mi származunk Európából, de nyilvánvalóan nem az első magyar család...Sok rajongóval találkoztak már a világ minden tájáról, hiszen összesen 99 országban vetítették a sorozatot, méghozzá a legtöbben ugyanolyan fényes sikerrel mint nálunk. A házban egy 25 éve itt dolgozó hölgy vezet körbe minket, aki nem csak turistákkal, hanem a Ewing család tagjaival is találkozhatott már, akik rendszeresen vissza-visszajártak a forgatások helyszínére. 

Elmesélték, mennyire hiányolják a külföldi látogatókat és várják, hogy a Ewing család birotokára is visszatérjen a járvány előtti élet. A rendezvény, illetve vendégházba látogató rajongók jelentős része ugyanis a tengeren túlról érkezik, ahol a mai napig is nagy sikerrel vetítik mind az eredeti Dallast, mint a három évadot megélt folytatást - amelynek számos jelenetét szintén a birtokon forgatták le. 

Akinek a privát túra nem elég, az akár az esküvőjét is tarthajta a kertben. Ha már házas, akkor a feleségével kettesben képzelheti magát a Ewing família tagjának és párjával potom 2000 dollár (mintegy 600 ezer forintért) tölthet egy életre szóló éjszakát "Jockey és Samantha hálójában", és pezsgőzhet a híres balkonon a dallasi naplementében gyönyörködve. Vagy akár vehet egy pezsgőfürdőt a kádban amelyben igazából egyetlen Ewing sem mártózott meg. 

Lehet, hogy csalódást okozok, de el kell árulnom, a sorozat legnagyobb részét valójában nem is Dallasban forgatták, a belső jeleneteket sem az eredeti házban, hanem Los Angeles-i stúdiókban vették fel.  Az ikonikus és a külső helyszíneken játszódó jeleneteket évente, mintegy két hónapos nyári forgatási periódusban forgatták le Dallasban és a farmon. És még ekkor sem laktak a színészek a házban, hanem szállodákból utaztak a forgatások helyszíneire. 

Apropó ház! Eredetileg a Duncan család otthona volt a ranch, de miután a Dallas egyre nagyobb sikert ért el, egyre több felkérés érkezett, szerették volna a birtokot különböző rendezvényekre kibérelni. Eleinte még alkalomszerűen igyekeztek megfelelni az igényeknek, de hamarosan már képtelenek voltak a saját házukban normális családi életet élni. A háziak végül a nagy érdeklődés miatt kénytelenek voltak elköltözni és a lakást emlékhellyé, rendezvényközponttá alakították át.

De amíg még ott laktak, előfordult, hogy az utcáról távcsővel igyekeztek bekukucskálni az ablakaikon a kíváncsi rajongók - nyilván nem Duncanékre voltak kiváncsiak, de volt aki elhitte, hogy a házban tényleg Ewingok laknak.

Bár soha egyetlen belső jelenetet sem forgattak a ház belsejében, a mai tulajdonos természetesen igyekezett a sorozat szellemisége szerint berendezni a hálószobákat. A privát idegenvezetésen megtuhattuk azt is, hogy először 1985-től nyílt meg a Southfork Ranch látogatók előtt, miután az itt élők nyugodalmasabb helyre költöztek. Egy ideig ők üzemeltették az emlékhelyet, majd miután a forgatások leálltak, a sorozat befejeződött, 1992-ben egy Arizoniai üzletember vette meg a birtokot és tovább fejlesztette. 

Miután bejártuk a házat, az idegenvezető elbúcsúzott tőlünk, és immár különválva háboríthatatlanul fedezhettük fel a birtokot. A háztól nem messze rábukkantunk az öreg Jock Ewing legendás Lincoln Continentáljára is. A gyönyörű állapotban lévő hatalmas autó önmagában is páratlan: mindössze 25.270 mérföld van benne (40.600 km nem rossz egy 43 éves autóhoz képest, ugye?). De az értékét nem a kevés futott kilométer és a kiváló esztétikai állapota adja, hanem hogy Jock Ewing valóban ezt a kocsit vezette a sorozat több jelenetében is. 

Bevallom, elfogult vagyok a Dallassal, mert gyerekkorom kedvenc sorozata volt, együtt ültünk a tv előtt péntekenként. Igaz, hozzánk meglehetősen késve érkezett: míg Amerikában 1979-től 1991-ig futott, addig Magyarországon 1990 decemberétől 1997 novemberéig pörgette le a köztévé a 14 évad 352 részét. Gondolom, nem vagyok egyedül ha azt mondom, meghatározó élményt jelentett nyomon követni a Barnes vs. Ewing viszályt, az ármánykodásokat, és közösen találgatni ki lőtte le Jockeyt. Mielőtt ellátogattunk a Ranchre, elkezdtem újranézni a sorozatot. Már az első résznél letelepedett mellém a kislányom, és legnagyobb meglepetésemre elragadtatva nézte gyerekkorom hőseit, hogy aztán később a birtokon már ismerősként  pózoljon velük.

Hiába, a Dallas örök...

Kép és szöveg: MandaMom

109 évvel ezelőtt április 14-én késő este jéghegynek ütközött, és kevesebb mint három óra alatt süllyedt el a Titanic. Az angliai Southampton kikötőben vette fel szerencsétlenül járt utasait, de oda "szülőhelyéről" az Észak-írországi Belfastból érkezett. A kapitánnyal együtt hullámsírba veszett Thomas Andrews a hajó tervezője, sőt még a hét fős zenekar is. 

Belfastról még ma is sokaknak a terroristák és robbantások jutnak eszébe. Holott az utóbbi évtizedben egyre több turista fedezte fel magának, sőt itt működik az Egyesült Királyság egyik legnagyobb filmstúdiója is, ahol olyan 

sikertermékek születtek, mint a Trónok Harca sorozat (a forgatást 2014-ben még II. Erzsébet királynő is meglátogatta). Neve pedig nem más mint Titanic Stúdió, mely a város egyik leghíresebb terméke, a csaknem 110 éve épített tragikus sorsú hajó után kapta a nevét.

Minket négy éve vetett el a jó sorsunk Észak Írországba, amelynek fővárosában járva azonnal szembeötlött a Titanic kultusz. Amellett hogy minden valamirevaló ír kocsmában lehetett Titanicburgert kapni, nem csak filmstúdiót, de egész kerületet is neveztek el a hajóról. 

Természetesen mi sem hagyhattuk ki, hogy ellátogassunk a hajó elsüllyedésének 100 évfordulója alkalmából, 2012-ben megnyitott Titanic múzeumba. Ha esetleg titeket is érdekel a páratlan kiállítás, akkor még várjatok néhány hónapot a jegyvásárlással, mert a múzeum tavaly óta - a járványhelyzet miatt - zárva van. 

A mai óceánjáró luxushajók elődjét két évig építették, és már a "születése" során is emberáldozatokat követelt: mintegy 15 ezer munkás dolgozott a monstrumon, és az építkezés során több mint 200 sérüléssel járó balesetet jegyeztek fel. Ebből 8 sajnos halálos kimenetelű volt. Igaz, ez szinte törvényszerű, ha figyelembe vesszük, hogy munkavédelem szinte nem is létezett: a munkások például még megfelelő védőfelszerelést, sisakot vagy kesztyűt sem kaptak. 

A belfasti Titanic múzeumban kegyeleti okokból egyetlen olyan tárgyat sem állítottak ki, amit a hullámsírból hoztak felszínre - ugyanakkor számos exkluzív videófelvételt vetítenek, amit a víz alatt lévő roncsról készítettek. Ezen túlmenően is számos érdekességet megtudhatunk a Titanicról, az építéséről és első - egyben utolsó - útjáról. Az eredeti tervek alapján újra legyártott és berendezett kabinok pontos másai azoknak a kabinoknak, amelyben a New Yorkban tartó utasokat elszállásolták. Szembetűnőek a társadalami különbségek, amelyek a mentőcsónakok szűkössége miatt az életet vagy a halált jelenthették az út végén...

Amikor éppen 109 évvel ezelőtt azon a bizonyos április 14-i éjszakán 23 óra 40 perckor a hajó jégheggyel ütközött, a kabin kényelmi berendezésén kívül sokkal többet nyomott a latban, ki milyen osztályra váltott jegyet. Az első osztályon utazó nők 97 százaléka helyet kapott a mentőcsónakokban (a három százalékban volt az a néhány feleség, aki a férje nélkül nem volt hajlandó elhagyni a süllyedő hajót). Az első osztályon utazó férfiak mindössze 33 százaléka élte túl, vagyis a módosabb férfiak jó része nem magát, hanem inkább a nőket, gyerekeket mentette. A katasztrófát a fedélzeten lévők mintegy harmada, 711 ember élte túl. Odaveszett a hajó főmérnöke, kapitánya, az elsőtiszt, több politikus és multimilliomos is. Hősi halált haltak a Titanic zenészei is, akik a túlélők elmondása szerint az utolsó percekig játszottak, hogy segítsenek megnyugtatni az utasokat, reménykedtek, hogy időben érkezik a segítség. A hét fős zenekar zenészei - akik egyébként a másod osztályon utaztak - egyike sem élte túl a katasztrófát. Az utolsó pillanatig játszottak egészen addig, mikor is április 15-én hajnali 2 óra 20 perckor, a hajótest kettétört és lesüllyedt az óceán fenekére, több mint 1500 ember halálát okozva.

Kép és szöveg: MandaMom

A kérdés költői: természetesen én... Az első bejegyzés 2020. január elején debütált, és még annyi szép tervem volt. Aztán persze jött a rémálomszerű valóság, de nem adtam fel. Reméltem, hogy majd a következő évben sok-sok friss élménnyel jelentkezhetem... De mindjárt itt a húsvét és idén még nem is írtam nektek semmit...

Kedves olvasóim (ha vagytok még egyáltalán, és nem szívódtatok fel a csönd hónapjaiban)! Bocsánat, hogy eltűntem, de bevallom nektek egy ideje "alkotói válsában" vagyok. Nem a depresszió ért utól, szerencsére az  eddig elkerült minket (csakúgy mint a vírus). 

De azért valjuk be, sem a tavalyi, sem az idei év nem az utazásokról szól, illetve nem ezek azok az élmények, amelyeket közkinccsé szeretnénk tenni. 

Tavaly még próbálkoztam a konzervutazások ötletével, írtam arról, hogyan ünnepeljük a Halloweent, vagy épp a karácsonyt. Utóbbi volt az utolsó bejegyzés. 

Nem tagadom, azóta is voltunk már egy két kiránduláson, kiruccanáson - a helyi szabályzók szigorú betartásával -, ami akár még érdekes is lehet néhány embernek (ígérem egyszer majd meg is osztom részletesen az élményeinket), de valahogy mégsem kívánkozik ki belőlem az élménybeszámoló. 

Furcsa érzés magyarként távoli országban élni, a szíved egy része ugyanis otthon marad. A családdal a barátokkal... És hiába vagyunk mi itt jól, ha nekik rossz. 

Olyan időket élünk, annyi ember küzd nap mint nap a talpon maradásért, az egészségéért, hogy minden olyan téma ami nem erről szól, valahogy értelmetlennek tűnik. 

És ha most nem a világjárvány tükrében írsz valamiről, akkor az nem is igazán létezik. Többször nekiültem, hogy elmeséljem nektek, milyen itt most élni, utazni, kirándulni, de most nem jó megosztani az élményeket - rosszat nem is akarok, jót pedig... Nem akarom, hogy bárki is úgy érezze, dicsekszünk itt a világ másik feléről. Mert  ami "békeidőben" csak egy sima élménybeszámoló, az most lehet, hogy bosszantana másokat. 

Ez az oka annak, hogy a blog átmeneti ideig szünetel. Ezért nem posztolok mostanában a facebookra sem (sem a hivatalos oldalra, sem a magánra). Lenne mit, "békeidőben" szívesen meg is tenném, lehet, hogy egyszer meg is fogom... 

Annyit azért elárulok, itt már látszik a fény az alagút végén, remélhetőleg nincs messze, és újra beindul a mesélőkém. 

Addig is türelmeteket kérem...

A nagy víz másik oldalán kicsit (nagyon) máshogy ünneplik a karácsonyt mint Európában, vagy épp Magyarországon. Vannak szokások, amelyek annyira bejöttek nekünk is, hogy biztos meg fogjuk tartani őket. Az egyik legszebb és leglátványosabb szimbóluma az év végének, hogy ilyenkor ünnepi diszbe öltöznek a házak. - MandaMom bejegyzése

 Legutóbb az egyik kedvenc eseményemről meséltem nektek, a Halloweenról. Ahhoz az íráshoz az ötletesebbnél ötletesebb dekorációk adták az ihletet. Ahol mintegy két hónapja csontvázak díszítették az előkerteket, most didergő hóemberek, Mikulások és komplett rénszarvas csordák késztetik álmélkodásra a járókelőket.

Lakóhelyünkön fehér karácsonyban hiába is reménykednénk, mégsem kell lemondani a hóemberekről, olykor tucatszámra is feltűnnek egy-egy ház tájékán.   

Ahogy vége a Hálaadásnak (november végén), eltűnnek az őszi dekorációk a kertekből, a házakról, és máris felváltják a díszes, pompás  karácsonyi fények.

Kétségtelen, hogy az év fénypontja itt a karácsony, ám az nem csupán egy-két napig tart (hivatalosan itt egyetlen nap, december 25), hanem az egész december az ünnepről szól. Nevezhetnénk adventnek is, de ez más, sajnos nem ismerik az adventi koszorút, nem gyújtanak gyertyát vasárnaponként. Bár számon tartják Jézus születését mégsem ő hozza a fát. Sőt az ajándékot sem. A Mikulás az, aki elérkezik az amerikai gyerekekhez, és a kéményen leereszkedik Szenteste és Karácsony reggele közt. Elfogyasztja a kikészített sütit és tejecskét, és helyette roskadásig pakolja ajándékokkal a fa alját.

És ezt a legtöbb gyerek valóban elhiszi, és nagy Grinch az, aki mást állít az apróságoknak! Mikulással persze találkozhatunk úton útfélen (plázában, téli vásáron, vagy épp – mint esetünkben – egy amerikai jóbarátunk toppant be álruhában). Ilyenkor a Mikulásnak le lehet adni a „rendelést”, a szülők legalább tippet kaphatnak mit szeretne a gyerkőc. (Csak tudnám, honnan szedjek élő unikornist? Mindegy, ha balhé lesz amiért nincs, ráfogom a Télapóra...)

A rendelést mi is leadtuk, 60 percig álltunk sorban a karácsonyi vásáron, hogy a plexiüveg mögött, piros maszkban ülő télapónak, tagoltan átkiabáljuk a kívánságokat. Tavaly még az ölébe ülhettünk...

„Idén különösen jó esik minden, ami szép” mondta az egyik amerikai barátom, mikor megdícsértem a fényeket, amelyekkel a helyiek árasztják el a házakat – teszik ezt az arra járók örömére, de egy-két különösen díszes városrészen járva azt hiszem már komoly dekorációharcok alakulhattak ki az évek során, hiszen egymást túllicitálva elképesztő műaklotások (szoborcsoportok, fényjátékok) szórakoztatják a nagyérdeműt. Épp tegnap voltunk egy háznál, ami a helyi újságba is bekerült: a ház tulajdonosa zenével összehangolt fényjátékkal szórakoztatja az oda érkező nagyérdeműt. Háza előtt egyre több autó parkol, külön rádiófrekvenciára tekerve az utastérben sztereóban is hallhatjuk a fényjátékhoz illő zenét. Profi koncertszervezők megirigyelnék a showt, holott a háztulajdonos szerényen csak hobbinak nevezi a művét. Igaz, már több mint 12 éve dekorálja a házát, sőt önálló facebook oldala is van.

Hogy mennyire szeretik az amerikaiak a karácsonyi fényeket, jól példázza, hogy idén tavasszal, mikor a COVID első hulláma sok embert visszaparancsolt az otthonába, egy kezdeményezésnek köszönhetően jónéhány helyen visszatették a házakra a karácsonyi fényeket, hogy ezzel is szebbé tegyék szomszédaiknak, barátaiknak a házi karantén időszakát.

 Nem csak kívül, belül  is korábban kezdődik a házak kicsinosítása. A karácsonyfa – ami a legtöbb esetben műfenyő, sőt olykor minden szobába és a ház elé is jut belőle – már december első napjaiban pompázik, és dísze az otthonoknak egész karácsonyig. Mi is feldíszítettük, és bár először furcsa volt, rájöttem, hogy nagyon szeretek ránézni, és nem csak azért tölti el örömmel a szívem mert szép, hanem mert tudom, ezzel már nem kell bajlódni többet (tegyük a szívünkre a kezünket, hiába a legfőbb kelléke a karácsonynak, számtalan bosszúság forrása is a szegény tűlevelű).

Az évnek ebben a szakaszában a helyi rádió egész decemberben kizárólag karácsonyi dalokat játszik, úgyhogy a második hétre már a messziről érkezett hazánkfia is kivülről fújja a Jingle Bells-t vagy épp a Feliz Navidad-ot. A többiről nem is beszélve (Last Christmas után Mariah Carey, lefojtva Elvis Presley örökzöld karácsonyi slágereivel). És akár hiszed akár nem, imádom! Sosem voltam nagy Karácsony rajongó, de lehet, hogy az év végén az ünnepnek köszönhető feladatdömping borzasztott el. Itt azonban nem egyetlen napban zsúfolódik össze a karácsonyi történések 90 százaléka. A főzés ugyan 24-re esik, de ebben is amerikanizálódunk: a Hálaadásnap környékén centfillérekért megvásárolt egész fagyasztott pulykát tettük jégre, ami egy röpke fél nap alatt magától megpirul a sütőben.

A reggeli ajándékozást is kipróbáltuk már, és az is bevált: rájöttem, ha nem egy hosszú nap végén, Szentestén, hanem Karácsony reggel bontogatunk, akkor bőven van idő a (szigorúan karácsonyi) pizsiben játszani az ajándékokkal, örülni, - vagy épp bosszankodni – a kapott sapka-kesztyű-sál kombó létjogosultságának. Főzni sem kell ilyenkor, pulyka marad bőven. 

Lazább, és rövidebb itt a karácsony napja, kevésbé tradicionális. Biztos mindenki látott már amarikai családokat pizsamában ölelkezni képeslapokon. Honnan jön ez? Nos, itt esett le a tantusz: a karácsonyi költözködés abban merül ki, hogy reggeltől egyenpizsiben ejtőzik a család, legalább délutánig, de van ahol egész nap.

Csakúgy mint a Hálaadás napját követő Black Friday-on, itt is másnap, december 26-án (ami otthon még mindig ünnep) korábban nyitnak a boltok, hogy az év végi leárazáson söpörjék ki a megmaradt készleteiket. Ilyenkor elárasztják a boltokat az emberek, mert valóban akár 70-90 százalékos áron lehet hozzájutni a márkás holmikhoz. De nem érdemes sietni, egyrészt a mostani vírushelyzet miatt úgysem engednek be egyszerre sok embert a boltba, másrészt a leárazások nem egyetlen napig, hanem egészen január elejéig kitartanak.

Mivel 24-én a terveink szerint mi sem ajándékozunk, vacsora után beülünk az autóba és megnézzük ki hogyan díszítette ki a házát a környékünkön. Sőt, a napokban feltérképeztük hova érdemes menni ámuldozni és el is hoztam nektek mutatóba néhány felvételt, hátha tudok küldeni egy kis szépséget Nektek is.

Sokaknak más lesz idén az ünnep. Nekünk már nem újdonság, hogy Skype-on gyűlik össze a család, mint ahogy az időzónák közötti eltéréseket (gyertyagyújtáskor és Szilveszterkor is van jelentősége) is profin hangoljuk össze az otthoniakkal. Szóval megértem, hogy nem könnyű, mi már korábban átestünk ezen...

Épp ezért tapasztalatból mondom: bár nem mindig könnyű az új helyzetekben megtalálni a szépet, de nem is lehetetlen. És ha olyankor érint meg az ünnep hangulata mikor nem is számítunk rá, akkor még jobban lehet neki örülni. Akár a kocsiban a dugóban ülve egy borongós hétfő délután is eljöhet a karácsonyi hangulat, ha együtt üvöltjük a Jingle Bellst egy ötévessel.

Kívánom mindannyiótoknak, hogy országtól, vallástól, helyszíntől, időponttól, társaságtól és a karácsonyi menütől függetlenül mindannyian megtaláljátok azt a percet/pillanatot amiért nektek is ünnep az ünnep.

kép és szöveg: MandaMom

Rögtön az elején szögezzük le: a Halloween nem a holtak kifigurázása, és azért mert valaki rajong ezért az ünnepért, nem jelenti azt, hogy nem tiszteli az elhunytakat. Évről évre fellángol a vita a Halloween ünneplői és a Halottak Napján megemlékezők között, holott a két esemény nem ugyanaz, sőt, még nem is ugyanarra a napra esik. - MandaMom bejegyzése.

Október 31 - Mindszentek előestélye, vagyis angolul All Hallow`s Eve... vagyis kicsit "átalakitva" Halloween. Főleg az angolszász világban terjedt el ez a kelta eredetű ünnep. Az ártó szellemek elűzése volt a célja, ezen a logikán elindulva - és talán mert ilyenkor mindenki különböző jelmezekbe bújik - engem egy kicsit az otthoni farsangra emlékeztet. 

A katolikus világban november 1-e a Mindszentek, 2-a pedig a Halottak Napja. Ilyenkor a magyar családok többsége a temetőbe megy rendbe tenni a sírhantokat, és emlékezni azokra akik már nem lehetnek velünk. Aki nem tud személyesen elmenni a temetőbe, annak marad a gyertyagyújtás, és a befelé fordulás. Szomorú pillanatok ezek , és talán épp ezért egyesek érzékenyebbek a hangos fesztiválhangulatot idéző harsányságra amit a világ másik feléről - épp ugyanebben az időszakban - beszivárgó Halloween közvetít. 

Akit érzékenyen érint a téma, szerintem ki sem nyitotta ezt a cikket, de még van idő gyorsan abbahagyni az olvasást, mert én előre bevallom: óriási rajongója lettem a Halloweennak, főleg amióta Amerikában élünk. És most szeretném elmagyarázni, hogyan is ünneplik az Egyesült Államokban, ahol ez az év egyik legnagyobb eseménye. 

Ki ne találkozott volna az év ezen időszakában a tökfaragók és a gyertyagyújtók kommentháborújával a közösségi médiában? Pedig - saját magam is tanúsithatom - a kettő nem zárja ki egymást. Aki tököt farag és csokit gyűjt, az a következő napokon még méltón emlékezhet elhunyt szeretteire is.

Először akkor találkoztam a "valódi" Halloweennal, amikor Londonban laktunk. Akkor még én is kicsit furcsán néztem az előkertekben felbukkanó minitemetőket, műpókhálókat, az október utolsó estélyén csokit gyűjtő gyerekbandákat. 

Ám ez semmi nem volt ahhoz képest, amit pár évvel később az Egyesült Államokban tapasztaltam. Először akkor szaladt fel a szemöldököm, mikor szeptember, október környékén (amikor otthon már a Jingle Bells harsog a plázában, és felbukkannak az első karácsonyi termékek) az itteni  boltokat dömpingszeűen árasztották el a műanyag csontvázak, és a barkács illetve dekorációs boltokban az óriás beszélő mozgásérzékelős szörnyetegek. Néhány hét és a boltok polcairól az előkertekben is megjelentek a rémísztő látványosságok. Műfüst, művér, műcsontok és habszivacs sírkövek... És persze csoki, CSOKI, CSOOOOKIIII minden mennyiségen (Öt, sőt még tiz kilós kiszerelésben is), megszámlálhatatlan formában, színben, ízben, ijesztő, és cuki egyaránt. Ezzel a kínálattal még Gombós Artúr is jóllakna! 

Az európai szem számára már már groteszk alkotások, - ami az ételdekorálástól (láttatok már sütire pakolható véres marcipáncsontokat, vagy gyümölcszseléből kiönthető életnagyságú agyvelőt ??? Igen, az is van, a partikon nagyon népszerű...) kezdve a lakberendezési tárgyakon át, az otthonok, kertek teljes átépitéséig tart. Bár a Halloween főleg a gyerekek kedvence, de az évnek ebben a szakaszában a legtőbb felnőtt is gyerekekké változik. Együtt öltöznek be, együtt készülnek, együtt riogatnak. 

Az ünnep viszont nem egyetlen estéről szól. Októberben hétvégenként a városok körül lévő kertészetek egy része tökfarmokká változik, ahol a családok együtt mennek tököt vadászni (persze óriási mennyiségben fillérekért árulják bármelyik áruházban, de az nem akkora móka, mint mikor a tőkéről választhatja ki a család a faragnivalót).

Már első évben beszereztem egy tökfaragó készletet, amivel kis kézügyességgel igazán profinak tűnő alkotásokat lehet késziteni. Amint a mellékelt felvételeken láthatjátok az eddigi években elég pofásra sikeredtek...

Ha gyermekünk ovis vagy kisiskolás, akkor nem úszhatjuk meg az iskolai kihivásokat sem, ahol nehéz lenne eldönteni, kinek fontosabb a végeredmény: szülőnek vagy gyereknek. De ez nem is baj, a lényeg, hogy együtt csinálják...

A leglátványosabb csodák mégis - a tökéletesre faragott töklámpások mellett - a kertvárosi házak dekorációi. Van itt minden: fortyogó üstök, vihogó boszorkányok, több emeletes magasságba felfújható óriás szörnyek. Életnagyságú csontvázak, szellemparipák amik kisértetfogatokat húznak. Mozognak, sikítanak, beszélnek. 

A dekoráció mennyisége előre mutatja, melyik környéken érdemes csokit gyűjteni. Hiszen az igazi móka az október 31-én este történik. Nálunk a városi önkormányzat minden évben szabályozza mikor is legyen a Trick or Treat (magyarul "csokit vagy csalok"!). Lehet, hogy idén bevezetnek néhány óvintézkedést, de "békeidőben" este 6 és 8 között javasolt a 12 év alatti gyerekeknek gyűjteni - természetesen a legkisebbeknek szülői felügyelettel. A kicsik ilyenkor jelmezbe öltöznek, de a mókában tevőlegesen résztvevő felnőttek többsége is, akik gyakran barátokkal kiegészülve, házibulit is tartva várják az ajtón kopogtató apróságokat. 

Természetesen nem mindenki vesz részt a mókában, a szabály szerint az a ház, ahol nincs dekoráció, tökök a lépcsőn, és nem gyújtják fel a verandán a lámpát, az tabunak számit. Nem is szokták zavarni a gyerekek ezeket a portákat, éppen elég sok olyat találni, ahol boldogan várják az gyerekeket. 

Szerencsénkre van kisgyerek a családunkban, ezért vele átélhetjük a gyűjtés izgalmát (ami legalább akkora élményt nyújt nekem, mint neki). Az elmúlt két évben még elég kicsi volt, féltem is, hogy a horrorfilm diszleteibe illő kerteken átbukdácsolva nem fog-e megijedni. Hamar kiderült, hogy ha csokiról van szó, akkor ezek a pár éves apróságok jóval bátrabbak, mint gondolnánk. Szerencsére ők még nem néznek horrorfilmeket (életnagyságú Bogyó és Babócától pedig nem kellett tartanunk), épp ezért rá sem hederitenek Freddy Kruegerre vagy Pennywisera, főleg ha marékszám kapják a csokit, nyalókát és a gumicukrot -  nem beszélve arról, hogy az év többi részében erősen limitálva van ezen termékek fogyasztása. 

Idén nyilván kicsit más lesz a Halloween (mint minden ebben az évben), de hogy lesz, az biztos. A dekorációk közül a személyes kedvencemet épp pár napja láttam: három csontváz iszogatta az egyik kertben békésen a Corona söröket a karantén bárban.

De mi is készülünk: tököt vadászunk, élesítjük a tökfaragó késeinket, faragunk, ragasztunk, festünk tököt, majd pedig október 31-én felkapjuk a  maszkot (nem csak a jelmezhez valót), zsebre vágunk fél liter kézfertőtlenitőt és hónunk alá csapjuk a csokigyűjtő vödröt...

Elnézve a kidekorált házakat, idén sem fogunk üres kézzel hazaérni. 

Vigyázz, kész, HALLOWEEN!!!  

Kép és szöveg: MandaMOM

Gondolkodtál már azon, hogy néznek ki a filmekből megismert - olykor misztikus - helyek a valóságban? A Trónok Harca képzeletbeli világának néhány helyszinére, a Hegylakó kastélyához, vagy épp Lilo és Stich lakóhelyére volt szerencsénk ellátogatni az elmúlt években. Most elmesélem/megmutatom hol is találhatók a valóságban ezek a helyek - MandaMom bejegyzése. 

Winterfell, vagyis Deres Észak-Írországban talalálható. A Stark család fellegvára a valóságban azonban csak egy masszív bástyából álló várudvar, amit alaposan felturbóztak számitógépes effektekkel, a filmben látott tájkép csak apróbb részleteket tartalmaz a valóságból. Ez azonban korántsem veszi el a kedvét a turisták áradatának, akik naponta szép összeget fizetnek, hogy ellátogathassanak Castle Ward-hoz - ahogy eredetileg hívják a középkori épületet.

Bevallom, három éve mikor itt jártunk, tudtunkon kívül potyáztunk... épp zárás előtt érkeztünk és fizetés nélkül behajtottunk a tárva nyitva álló kapun ami a Deres felé vezető út elején állt. Később kiderült, hogy a kapu már csak azért volt nyitva, hogy a távozófélben lévő látogatók ki tudjanak hajtani. A bezárt kasszákat is már csak távozóban vettük észre egy órával később, mikor a portás kiengedett minket és kedélyesen utánunk intett. Gyanús is volt, hogy a felkapott várnál csak mi őgyelegtünk, üresek voltak a parkolók, sehol emberek - többször emlegettük milyen szerencsések vagyunk. Bár egy zápor elkapott minket, ami elől a várudvaron álló kis kunyhóba húzódtunk be. Igaz, a folklórműsorról lemaradtunk, de igy könnyebb volt elképzelni, hogy valamelyik sarokból előlép Deres ura. Később rájöttünk az igazi szerencse az volt, hogy Derest nem őrzik annyira a valóságban, mint a filmben. 

De igaziból NEM így néz ki (keressétek középen a bástyákat): 

Valószinűleg Észak-Írország leghiresebb parkolója amely eredetileg egy szigetre vezető függőhidat felkereső látogatók számára épült a tengerparton. De a parkoló bejáratánál hirdeti a tábla, kocsik helyett páncélos lovagok sorakoztak fel a festői szépségű helyen, mikor lovagi tornákat rendeztek Westeroson. 

Ikonikus helyszin a sorozatban többször fel-felbukkanó Királyok Útja, amely átszeli a birodalmat, és számos veszély leselkedik az utazókra.

A valóságban jóval rövidebb, alig egy kilométer hosszú útszakaszon számos jelenetet forgattak. Bár sok olyan beszámolót olvastam, amiben az ide látogatók - akiknek többsége szervezett kirándulások keretében, buszokkal érkezik - panaszkodnak a tömegre, nekünk szerencsénk volt. Késő délutáni órákban érkeztünk, és rajtunk kivül csupán néhány látogató érkezett az egymásra boruló fák árnyékában kanyargó útszakaszhoz, amely a Dark Hedges nevet viseli. A mellékelt két kép közül az egyik a sorozatból van, a másik saját készitésű. Gondolom kitaláljátok melyik melyik. 

A három említett hely mindegyike meglátogatható néhány óra alatt, elég hozzá egy bérelt autó, és egy GPS. Észak-Írország önmagában is gyönyörű, nem véletlenül választották egy középkori mesevilág diszletének több pontját is. A fent emlitett helyek önmagukban is megérdemelnék a figyelmet, ám azt mégis a világhirűvé vált sorozatnak köszönhetően kapták meg.

Nem vált ugyan világhirűvé, de létező helyszin a Walt Disney rajzfilm Lilo és Stich lakóhelye is. A történet egy aggressziv kis földönkivüli és egy kislány barátságáról szól. A pusztitásra programozott űrlény fél a viztől, de elpusztit minden nagyvárost. Pechére éppen Hawaii szigetcsoport egyik szigetére, Kauiai-ra esik az égből, ahol még csak egy tisztességes metropolisz sincs, amit le tudna rombolni. A legközelebbi kontinens pedig hat órányi repülőútra... 

Hanapepe pedig az a kisváros, ahol a filmből megismert Lilo éldegél. A kisváros nem csak a filmet készitők képzeletének szüleménye, hanem egy valódi település. Még a képi látványvilág tervezésekor elutaztak tanulmányútra Kauai szigetére, ahol beleszerettek a festői településbe csakúgy mint egész szigetbe, és ezekről a helyszínekről mintázták a rajzfilm képi világát. Nem csoda, hogy majd 15 évvel a film bemutatója után még mindig a legkelendőbb szuvenir a helyi kisboltban - sőt egész Hawaii-on - Stich. Természetesen mi is hoztunk egyet, és hamar elfoglalta méltó helyét a mi kis Lilonk - vagyis Manda szívében. 

A rajzfilmek világából pedig térjünk vissza ismét a sötét középkorba, egy nyirkos ködös szellemek lakta kastélyhoz. Zárásként ugyanis megmutatnám nektek hogy néz ki most (pontosabban hogy nézett ki három éve) a Hegylakó skóciai otthona. Az eredeti első filmben ugyanis az örök életre kárhoztatott Hegylakó otthona az Eilean Donan-i vár Észak Skóciában, ami alig egy órányi autókázásra található Nessi lakóhelyétől Loch Nesstől. Sajnos róla nem sikerült fényképet készitenem, leglábbis nem a tóban... ha biztosan találkozni akartok a tavi szörnnyel, akkor a legbiztosabb sikert az utak mentén megtalálható szuvenirboltokat ajánlom. Ott százszámra találhattok belőle plüss verzióban....

Bár sok ember elmondja, mekkora csalódás a képernyőből megismert ikonikus helyekre ellátogatni, nekünk érdekes felfedezés volt, és ezt a szokásunkat a jövőben is meg fogjuk tartani. Főleg ha - mint a fenti esetekben - maguk a helyszínek eleve gyönyörűek... hisz éppen ezért fedezték fel a filmkészitők is. 

Remélem hamarosan tudok friss összeállitást is hozni nektek, és már nem sokáig kell konzerv anyagból dolgoznom. 

MandaMom

(A helyszíni fotók a szerző felvétei) 

Egy párhuzamos univerzumban idén már túl lennénk egy alaszkai hajóúton, és készülnénk a következő nagy felfedezésre (talán Mainbe, Stephen King otthonához, vagy akár a nyugati partvidékre). Ehelyett figyeltük az egyre növekvő számokat hónapok óta, és lefagyva számolgattuk a szobák sarkait. Eddig... mert most útrakeltünk! Irány Shenandoah Völgye, Amerika kertje - MandaMom bejegyzése.

Mivel Virginia egyik legfelkapottabb üdülővárosa ideiglenes otthonunk, ezért a nyár közeledtével a kockázat is házhoz jött. Ahogy megérkezett a jó idő, a turisták elözönlötték az óceánpartot, úgy ugrott meg a statisztika (jelenleg a mi államunkban stabilan napi (!) 1000 (!!!) új megbetegedést regisztrálnak). 

Szóval szabadság idején maradni a városban, és le-, lejárni a partra talán még kockázatosabb, mint felpakolni a cókmókunkat, és elutazni a hegyekbe. Merthogy most inkább ezt választottuk. 

Virginia keleti részén húzódik Shenandoah völgye, az Appalache hegység vonulata. Gyönyörű völgye, számos - számunkra eddig csak az amerikai filmekből ismerős - kisvárost, farmokat rejt. A levegő kristálytiszta, és sehol sincs tömeg. 

A völgy - és benne az egyik város - a rajta keresztül haladó Shenandoah folyóról kapta egy nevét, amelyet egy egykori indián törzsfőnök lányáról neveztek el. Magyarul a jelentése: Csillaglány. 

A völgyet Amerika kertjének is nevezik, mert a páratlan szépségű és gazdag termőföldekkel, erdőkkel, folyókkal megáldott terület mindig is bőséggel gondoskodott a lakóiról. Sajnos az Észak és Dél között zajló Amerikai polgárháború óriási pusztitást végzett errefelé: a harcok során szinte teljesen felégették, elpusztitották, a tájat, ezért például nagyon kevés ősfa maradt fenn - ellentétben a déli katonák sírjaival, melyekből szép számmal találni a helyi temetőkben. 

Bár a völgyet felégették, és talán úgy tűnt, nem éli túl az háború pusztitását, a terület néhány évtized után - köszönhetően az itt élők munkájának, és a természet öngyógyító képességének, hamarosan ismét elérte a ma ismert lélegzetelállitó formáját. 

Ezúttal Airbnb-n kerestünk szállást, nem akartunk szállodába menni. Inkább egy apró, erdő széli kis vendégházat béreltünk ki. 

Távol a város zajától, felfedeztük a völgy és a Shenandoah nemzeti park szépségeit, amely normális esetben a világ minden tájáról vonzza a pihenni vágyókat és a természet szerelmeseit, idén azonban még a legnagyobb látványosságnak számitó több mint 4 millió éves cseppkőbarlang parkolójában is csak néhány autó árválkodott. A föld alatti csodavilágot egyébként alig 150 évvel ezelőtt fedezte fel három helybéli férfi véletlenül. Bár már korábban is járhatott ott ember, ugyanis a feltárása során egy indián lány csontvázát is felfedezték, amely kb. 500 évvel korábban kerülhetett oda. 

A másik látványosság az a föld alatti kívánság kút, mely minden évben kiszárad, és ekkor a fenntartók összeszedik belőle a látogatók által bedobált pénzt amit jótékonysági célokra ajánlanak fel. Az összegző tábla szerint az elmúlt ötven évben már több mint 1 millió dollárt szórtak az emberek a kívánság kútba. 

A cseppkőbarlangon kívül egy másik túristamágnesre is rátaláltuk: Hazárd megyére.  itt található az Egyesült Államok három Cooter's Múzeumból az egyik (a másik kettő Tennesse-ben), tökéletes másaként a Hazárd megye lordjaiból megismert helyszíneknek, autóknak. A belépés ingyenes, a fő bevételt a relikviavadászok és a szuvenireknek ellenállni nem tudó turisták jelentik. Nagy volt a csábítás, de végül egy hűtőmágnesnél meg tudtunk állni... 

Bár ottjártunkkor nem volt nagy tömeg, mégis  mind a cseppkőbarlangban, mind a múzeumben maszkot kellett viselni - mint minden zárt helyen Virginiában. 

Adódhat a kérdés, hogy viselkednek egymással az emberek, abban a helyzetben, amikor minden világhiradóban azt láthatjuk, hogy itt a legsúlyosabb a helyzet, az amerikaiak éppen "haldokolnak" (vagy a virustól, vagy az annak kövekezményeként tomboló válságban, zavargásokban). Bevallom, magam is tartottam tőle, hogy miután kidugjuk az orrunkat a csigaházunkból (ahonnan az elmúlt hónapokban csak akkor jöttünk elő, ha muszáj volt), hogy esetleg turistaként ferde szemmel tekintenek ránk az akcentusunk, a számukra teljesen idegen nyelv miatt - amivel egymás közt beszélünk. A járvány előtt is már a köszönésemről tudták, hogy messziről érkeztem, de amig addig kedélyesen érdeklődtek, honnan érkeztünk, miért, meddig, mi célból, addig most más érzés idegennek lenni... Legalábbis az ember így érzi, még akkor is ha nem éreztetik vele. Mert mi van, ha a helyiek úgy érzik "odahurcoljuk" nekik a bajt...

Ezt a kényelmetlen érzést söpörte el az első helybéli étterem élményünk. A nyaralásunk el napján beültünk egy steakhouse-ba, ahol tisztes távolságban elhelyezett asztalnál fogyasztották az ebédet a betérők. A hozzánk legközelebb lévőnél egyedül ebédelt egy férfi. Mikor végzett, elment. Egy szót sem váltottunk, mi egymással beszélgettünk (ötéves örökmozgónk felváltva szórakoztatta a szüleit, raboltunk egymás tányérjáról). Mikor fizetni szerettünk volna, kiderült, hogy a szomszéd asztalnál lévő férfi a mi ebédünket is kifizette... A mai napig nem tudjuk miért, a pincér csak mosolygott. És akármilyen furcsa, ez a megmagyarázhatatlan,és egyébként nagyon jóleső közjáték teljesen beleillik az elmúlt hónapok eseményébe. Vadidegenek néha teljesen ok nélkül igyekeznek örömet szerezni egymásnak. Az utcán krétarajzokat festenek az emberek, biztató üzenetekkel egymás járdáira. Aki tud most még inkább igyekszik jótékonykodni, segiteni. Mindenhonnan olyan pozitiv üzenetek érkeznek, hogy bár most nagyon nehéz, túl leszünk ezen is.

A szállásunk is tökéletesen el volt szeparálva, a háziak frissen sütött sütivel, és a kertjük gyümölcseivel vártak, de nemsokára már a kislányaink is együtt játszottak, sőt a harmadik este meg már mind együtt sütöttük a tábortűznél a pillecukrot (szalonna hiján), és sötétedésig meséltünk egymásnak a szülőföldünkről, a világról, vallásról, és anélkül váltottuk meg a világot, hogy egyetlen negatív gondolat - neadjisten politika - felmerült volna.

De térjünk vissza a helyi látványosságok felfedezéséhez. A másik kihagyhatatlan állomás az Egyesült Államok TOP10 Szafari Parkjában az előkelő harmadik helyet megszerző Virginia Szafari park. Nem csak szép, de járványügyi szempontból is tökéletesen biztonságos a park, hiszen a saját autónk kényelméből, a parkon  egy három mérföldes kiépített úton keresztülhajtva csodálhatjuk meg az állatokat. Sőt, mivel még meg is etethetjük őket (szigorúan csak az erre a célra árusitott állateledellel), ezért nem ritka, hogy akár több oldalról is váratlan vendégek kukucskálnak az utastérbe. 

Az 180 hektáron elterülő park több mint 1000 egzotikus állatnak ad otthon, ahol a szelidebb fajták csapatokban "támadják le" a látogatók autóit, hogy a belépéskor megvásárolt állateledelt az utastérbe hajolva fogyasszák el. Lámák, gazella, különböző fajtájú szarvasok, sőt még bölények is vártak türelemmel az út szélén, hogy az autósok kezében lévő kis vödrökből megkapják a napi csemegét. Oroszlánokat, ragadozókat, gepárdot, vagy egyéb veszélyesebb állatokat természetesen nem lehet kézből (illetve a kocsiból) etetni, őket biztonságos távolból lehet megnézni az park egyéb részében. 

Nem messze a parktól található a Natural Bridge, egy lélegzetelállitó természeti képződmény, amely  tulajdonképpen egy természet alkotta híd, ami a maga 66 méteres magasságából tekint le a arra a kis patakra, mely az amerikai telepesek megjelenése előtt indián törzsek szent helye volt. A sűrű erdőban indiánokat ugyan már nem láthatunk, de szarvasokkal, vagy éppen fekete medvével szembe találhatja magát a túrázó. Szerencsére a fekete medve jóval barátságosabb, mint európai barna rokona, de azért a helyiek azt tanácsolták, ha belefutnánk egybe, ne próbáljuk kézből etetni. Végül medvével nem, csak szarvassal találkoztunk, aki békésen kószált mellettünk az ösvényen. 

Nyilván mindenkinek mást jelent a pihenés és az utazás, de személy szerint úgy érzem, ez az egy hetes kiruccanás átmosta a lelkem.

Bevallom, Shenandoah völgye nem volt benne az első 5 vagy 10 helyben, amit fel szerettem volna fedezni Amerikában. A körülmények és a sors terelt minket erre - bár hozzá kell tennem, aki korábban eljutott ide az ismerőseink közül, az szintén elragadtatva beszélt róla. Nincsenek nagy, világhírű látványosságok, mégis, ebben a megtépázott 2020-as évben, alig néhány óra autóútra a lakóhelyünktől, a városokon túl, egy olyan időtlen világba csöppentünk, amit nagyon nagy hiba lett volna kihagyni. 

MandaMom

Shenandoah völgyében tett kalandozásunkról további képeket itt is találhattok (a blog facebook oldalán).